Hirdetés


Még idén elkezdődhet a Lánchíd felújítása
(fotó: mosaicon.hu)

Még idén elkezdődhet a Lánchíd felújítása

varnegyedonline.hu

2017.03.09. 13:22

A burkolatfelújítás mellett cserélik a szigeteléseket, a dilatációs szerkezeteket és a lánckötegeket, illetve kezelik a korróziót, a projektben a vár alagútja is megújul.

Elkészültek a Lánchíd és a Várhegy Alagút felújításának engedélyezési tervei, valamint a kiviteli tervei - közölte Várnegyed nevű I. kerületi újsággal a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A lap azt írja, az utolsó teljes körű rekonstrukciót – amely érintette az Alagutat is – 1986-tól 1988-ig végeztek, így mostanra újabb felújítás vált szükségessé. A szigetelések, a dilatációs szerkezetek és a lánckötegek cseréjén túl nélkülözhetetlen a járda és az úttest burkolatának felújítása, továbbá a korrózió elleni védelem.


A statikai vizsgálatok már elkészültek

A BKK közlése szerint az építési engedélyben az engedélyező hatóság független szakértői statikai vizsgálatok elvégzését is előírták. Ezek tavaly év végére készültek el, így a kiviteli tervek hatósági jóváhagyása idén történhet meg.

A kivitelezői közbeszerzés kiírása a tervek jóváhagyása és a szükséges fedezetbiztosítás után kezdődhet meg, legkorábban az idei év második felében – írja a Várnegyed. A híd és az alagút beruházásának értékét Tarlós István főpolgármester tavaly 18 milliárd forintra tette előzetes becslések alapján.


Száz évvel a megnyitása után avatták újra

Az 1849-ben átadott Lánchidat, az első állandó magyarországi Duna-hidat, a második világháborúban, 1945. január 18-án a visszavonuló német hadsereg katonái felrobbantották. Az újjáépítés során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídfőket kiszélesítették, a vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. A forgalomnak 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át.

hídépítés