Helikopterleszállót fognak kialakítani az egészségügyi intézmény hamarosan felépülő új épületének tetején.
Új épülettel gazdagodik a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház, kiírták a tömb tervezési pályázatát. A beruházás várhatóan két ütemben fog megvalósulni, az első fázisban mintegy 6350 négyzetméteren, a másodikban pedig körülbelül 5000 négyzetméteren fejlesztenek – derül ki az uniós közbeszerzési adatokból.
Az új létesítmény a jelenlegi A és C épületek között, a Semmelweis Egyetem felé eső telekhatár közelében épül majd meg, a tetején helikopterleszállót alakítanak ki. A projekt tervezési fázisát az uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) támogatásával finanszírozzák.
A Heim Pál kórház a kormányzati Egészséges Budapest Projektnek is a része, melyben tovább fejlesztik a gyermekgyógyászati központ országos szerepét is.
Az új tömböt több célra is fel fogják használni, többek között számos eddig is működő osztály fog átköltözni a modern új épületbe.
A pályázatot az Állami Egészségügyi Ellátó Központ írta ki, a győztes mérnöki iroda többek között
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.
Huszonötezer köbméter törmelék keletkezett az állampárti időszak félkatonai szervezetének, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának, iskolájának és a kollégiumának bontásából, amelyet a ZÁÉV végzett el. A Gellért-hegyen álló vasbeton épületek bontási hulladékait 98 százalékban újrahasznosították. A telken a tervek szerint a Mathias Corvinus Collegium új központja épülhet fel.