A hazai lakások fele 1946 előtt épült

Városaink és falvaink csaknem felét még mindig az 1946 előtti lakásállomány uralja - derül ki a Lechner Tudásközpont által készített elemzésből. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden második hazai településen kizárólag II. világháború előtti lakóépületekkel találkozhatunk, ám a 70 évnél idősebb lakások napjainkban is meghatározók arculati szempontból.

Ilyen lakás-korösszetételű települések alkotják a Dunántúl közép-nyugati és déli, valamint az Alföld déli területeit, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részét és a Közép-Tisza-vidéket is. A jellemzően kis lélekszámú, aprófalvas térségek mellett megyei jogú városok is említhetők, például műemlékekben második leggazdagabb városunk, Sopron (a lakások 24%-a épült 1946 előtt), illetve Hódmezővásárhely (27,4%).

A háborút megelőző építészeti örökség Budapest műemléki környezetű V., VI. és VII. kerületeiben a legmeghatározóbb, ahol az 1946 előtti lakások aránya 90% körüli.

 

 

Az 1946-1960 közötti újjáépítési periódus településeink egyötödének épületállományában eredményezett máig tartó relatív többséget. Az ekkor zajló lakásépítések főként a nehéziparosítás, illetve a szénhidrogén- és szénbányászat kiemelt helyszíneihez kötődtek. Jól látható ez Heves, Nógrád és Zala megye egyes térségeiben, de ide sorolható tradicionális bányászvárosaink közül például Komló (a lakások 36,9%-a épült 1946 és 1960 között), Oroszlány (29,3%) vagy Várpalota (28,3%).

 

A Kádár-kockák és panelek az 1960-as és 70-es években szaporodtak el

Az 1961-től az 1970-es évek közepéig tartó első lakásépítési programnak 1 millió új lakás volt a célja. Az állam által kiosztott összkomfortos, egy- vagy többemeletes (gyakran „Kádár-kockaként” emlegetett) családi házak lényegesen vonzóbb életfeltételeket kínáltak, mint az idősebb korú, elavult technológiával épült és megrongálódott lakásállomány. Az 1961-1970 közötti évtized építkezései a mai napig településeink kb. 8%-án meghatározók, különösen Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyes térségeiben.

Az 1960-as évek közepén induló panelprogram során jöttek létre megyeszékhelyeink lakótelepei, például Székesfehérváron (a lakások 33,8%-a épült ekkor), Miskolcon (31,8%), Tatabányán (31,5%) vagy Szolnokon (30,3%). A statisztikai kategóriaként rendelkezésre álló 1971-1980 közötti időszak a Tiszántúl városainak, falvainak jelentős részén, valamint a főváros több külső kerületében is nyomot hagyott, például Újpalotán (42,4%), Óbudán (36,1%), Kőbányán (31,9%) és Csepelen (30,2%).

 

1981 és 2000 között épült a legkevesebb lakás

Az 1970-es évek közepétől a rendszerváltásig tartó második lakásépítési program keretében újabb 700 ezer lakás épült országszerte, ám az 1981-1990 közötti évtized országosan kevésbé tűnik dominánsnak: relatív többsége településeink 4%-ára jellemző. A nagyobb városok közül például Hajdúböszörmény (21,8%) és Budaörs (21,3%) tartozik ide, míg Budapesten a IV. kerület (31,9%) és a XVII. kerület (28,9%).

A rendszerváltást követő évtized lakásépítési szempontból nem tűnik meghatározónak, településeink alig 0,4%-a tartozik ebbe a kategóriába, amelyek elszórtan helyezkednek el az országban.

 

 

Az ezredforduló után újra fellendült a lakásépítési kedv

Látványos mintázatot rajzolnak ki azok a települések, ahol a lakásállomány leggyakoribb építési időszaka 2001-2014 közé esett. Ez jellemző többek között a budapesti, a debreceni vagy a szombathelyi agglomerációra, de a balatoni régió egyes településeire is. Hasonlóan fiatal arculatú térségként jelennek meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye azon települései, amelyek újjáépítése a felső-tiszai árvíz pusztítása miatt vált szükségessé a 2000-es évek elején.