2023. júliusában nyitotta meg kapuit a teljeskörűen felújított Drechsler-palota. A Spakli’21 podcast legújabb adásában, a felújítás kihívásairól szóló beszélgetésből többek között az is kiderül, milyen szokatlan mérnöki megoldásokra volt szükség a kivitelezés során.
Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján épült a MÁV egykori Nyugdíjintézete 1883–1885 között, amit leginkább későbbi funkciója után Balettintézetként ismerünk. Az erősen leromlott állapotú épület rekonstrukciójának terveit a Bánáti + Hartvig Építész Iroda készítette, kivitelezését pedig a DVM Group vállalta fel.
A feladat komoly kihívás elé állította a szakembereket, ugyanis a nagymértékben megrongálódott épület eredeti tervei csak hiányosan maradtak fenn. Az palota továbbélését lehetővé tevő műszaki megújítás során a külső architektúra, valamint a belterekben megmaradt lechneri építészeti elemek az eredeti tervek szellemében újultak meg, de természetesen számos kortárs elemmel gazdagítva, hiszen az egykori bérpalota a W szállodalánc tagjaként épült újjá. Ehhez kapcsolódóan a tetőtérben egy újabb szintet alakítottak ki, afölött pedig a gépészeti teret helyezték el, így nyerte el hatemeletes, végső formáját.
A tervezők leleményét és a kivitelező hozzáértését dicséri, hogy az ötödik emeleti szobák természetes megvilágításához szükséges nyílásokat Lechner későbbi épületeinek tetőszerkezeti kialakítása inspirálta: az általa később használt Zsolnay kerámiák formaképzését követő, transzparens sáv épült a Drechsler-palota tetősíkjában, ami kiválóan illeszkedik a neoreneszánsz konstrukcióhoz.
Az ÉVOSZ legújabb podcastjában Bene János műsorvezető beszélgetőpartnerei:
Az érdekes beszélgetésből kiderül többek között, hogy
A podcast az alábbi linkre vagy a képre kattintva érhető el:
Idén 40 hallgató ismerhette meg testközelből egy infrastruktúraépítő óriáscég mindennapjait. Véget ért a hatodik DUNA GROUP Szabadegyetem.
A Zenit by Bayer projekt nem csupán az új irodaházak, lakóépületek és bevásárlóközpont által alakítja át a 14. kerület arculatát.