Elektromos járműveket gyártanak majd, óriásberuházás indul.
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre
– jelentették be december 22-én.
A globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez – mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz - tájékoztatott.
Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon - tette hozzá.
Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.
Mindeközben a kormány Szegeden hatalmas infrastruktúrafejlesztési csomagot is bejelentett a Magyar Közlönyben: többek között három Szeged körüli főutat is 2x2 sávosra bővítenek. A 46 milliárd forintos beruházássorozat részleteit itt gyűjtöttük össze.
A szegedi önkormányzat közleményében azt írja,
a dinamikusan fejlődő világcég Szegeden, a város határában lévő mintegy 300 hektáros ipari parkban, az ELI-ALPS lézeres kutatóintézet és a Science Park szomszédságában építi fel az elektromosautó-gyárát, ahonnan az európai piacot szolgálja majd ki.
A több ezer új munkahelyet létrehozó BYD az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot Szegeden valósítja meg.
A világ vezető elektromos és plug-in hibrid autó gyártója, a kínai BYD Szegedet a nemzetközi szintű kutatói háttere, tudományos rangja, kiváló infrastruktúrája, kedvező elhelyezkedése, zöld szemlélete miatt választotta európai gyártóközpontjának - teszik hozzá.
Egy építőipari alkotást fejlesztők, tervezők, gyártók, kereskedők és kivitelezők hoznak létre és üzemeltetők tartanak fenn. Ám kérdés, hogy kihez fordulhat segítségért egy ipari szereplő, ha versenyképes szeretne maradni?
Nem az alapanyagköltség a legnagyobb ellenség, hanem a bizonytalanság és a volumenhiány – derült ki a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) teltházas évadnyitóján. A Trust Your Architect! első eseményén a Market két vezetője is részt vett.