2024.10.13, Vasárnap
„A tudatos tervezés és előre gondolkodás a kulcsa egy projekt sikeres megvalósításának” – interjú Germán Gézával, az Óbuda Group építészeti stúdiójának ügyvezetőjével
Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu

„A tudatos tervezés és előre gondolkodás a kulcsa egy projekt sikeres megvalósításának” – interjú Germán Gézával, az Óbuda Group építészeti stúdiójának ügyvezetőjével

magyarepitok.hu

2024.02.10. 09:01 - Hegedűs Gergely

Az építészirodáknak manapság már nem elég egyszerűen a tervezési rutinjukra támaszkodniuk ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak a piacon. A jelenlegi építőipari és gazdasági helyzetben kiemelten fontos az újabb és újabb szinergiák keresése, továbbá egyedülálló szakembereken keresztül egy kiterjedt tudásbázis kiépítése, amely révén a legkomolyabb szakmai kihívásokra is megoldást nyújthatnak. Az Óbuda Group építészeti stúdiójánál ezt idejekorán felismerték, ennek köszönhetően a projektjeiken keresztül valós építészeti értéket teremtenek. Germán Gézával, az Óbuda Group tervezőirodájának ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Hirdetés

A tavaly 35. születésnapját ünneplő Óbuda Group tervezőirodája számos kiemelkedő építőipari beruházás előkészítésében játszott már főszerepet. „Az ügyfelek az Óbuda Groupot sokszor projektmenedzser vállalatként azonosítják, hiszen az elmúlt évtizedekben nagyon erős referenciáikat szereztünk beruházás lebonyolítói vagy műszaki ellenőri szerepkörben, elég például a Liget Budapest projekt teljes portfóliómenedzsmentjére gondolni” – mutatott rá Germán Géza. „Ugyanakkor hasonlóan jelentős szerepet tölt be a piacon tervező irodánk is, amelynek szintén kulcsfontosságú szerepe volt komoly építészeti szakmai kihívásokat rejtő nagyberuházások során.”

Germán Géza - Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu


A szinergiáknak köszönhetően a legkülönlegesebb kérdésekre is van válaszuk

Germán Géza hangsúlyozta, hogy az 1988-ban alapított vállalatcsoport hosszú utat bejárva szerves fejlődésen ment keresztül, és mára több mint 80 építésszel, illetve közel 160 projektmenedzserrel működik. „Ahogy azt a legfőbb partnereink listája is mutatja, számos külföldi beruházóval dolgozunk együtt.”

Hozzátette, már a kezdeti fázisban, vagyis már a telekkiválasztásnál belépnek egy-egy projektbe. „Mérnöki szolgáltatásokat nyújtunk megvalósíthatósági tanulmánnyal, megtérülési számítással, vagy akár a telek jogi és műszaki paramétereinek vizsgálatával.

Ahogy a szlogenünk is szól, 'think ahead', vagyis a tudatos tervezés és előre gondolkodás a kulcsa egy sikeres projekt megvalósításának. Azért jó hozzánk fordulni egy projektben, mert nem utólag vakarjuk a fejünket egy-egy probléma láttán, hanem már a tervezés során kiszűrjük az esetleges ellentmondásokat és megoldási lehetőségeket rendelünk hozzá.”

Hozzátette, ehhez a nagyobb előkészítettséghez – másokhoz képest – nem többlet energiát vagy időt használnak, hanem a cégcsoportban rendelkezésre álló tudást és tervező, mérnök együttműködésének kölcsönhatását. „Annak érdekében, hogy egy projekt sikeresen el tudjon indulni, egy bizonyos tervezési részfeladatot már a projekt legelején szükséges definiálni, hogy tudjuk, mit kérünk a tervezőtől. Ide tartozik például, hogy milyen üzemeltetési koncepciója, építési költsége, energetikai besorolása, vagy BIM-követelménye lesz a projektnek. Ezek a kezdeti lépések tapasztalataink szerint mindegyik projektnél, de különösen a nagyipari és a külföldi beruházásoknál elengedhetetlenek.”


Lényegében egy tudásbázisból dolgoznak a cégcsoport tagjai

A cégcsoporton belül a kezdeti tervezési lépésektől egészen az átadásig teljes tervezési és műszaki menedzselést végeznek, ezzel jelentős szinergiát hoznak létre az Óbuda Groupon belül. „Házon belül mindig tudunk egymástól kérdezni és tanulni, így a projektlebonyolítás tapasztalata integrálódik az építésztervezők tudásába is, és természetesen ugyanez fordítva is érvényesül. Arra a kérdésre, hogy miért érdemes minket választani, azt szoktam mondani, hogy nem csak egy egyszerű tervezőiroda vagyunk, hanem olyan speciális szakértelemmel és tapasztalattal rendelkezünk, melynek köszönhetően akár a legkülönlegesebb kérdésekre is lesz biztos szakmai válaszunk.”

A fentieket Géza egy példával is alátámasztotta.

„Ha a nagyfesztávú acélcsarnoknak a speciális térbeli szerkezetéről kell véleményt formálni vagy megosztani egy kivitelezési organizációs tapasztalatot, akkor a tudás nálunk megtalálható. Akár úgy, hogy a kivitelezési folyamatokat felügyelő műszaki ellenőr kollégánk, akár úgy, hogy a tervező kollégánk szerzett már ebben tapasztalatot.”

Összegezve úgy fogalmazott, olyan specifikus szakterületeken is jelen vannak, melyek nem feltétlenül képzik egy hagyományos építész tervezőiroda portfóliójának részét.

„Számos olyan esetben fordulnak hozzánk, amikor már nem elegendő egy egyszerű tervezési rutinmegoldás, a feladat fokozott és felkészült szakértelmet igényel.”

A különleges feladatokra és a magas minőségre egy másik példaként hozta fel a budapesti Szervita téren, a barokk Belvárosi Szent Anna-templom mellett megépült Emerald Residence tervezését. „Az épületet olyan történelmi épületek közé kellett elhelyezni, amelynek tervezése sok korábbi építésznek feladta a leckét. A végső koncepciót irodánk egy látszólag nagyon egyszerűen szerkesztett megoldással tervezte meg.

A szakmai visszajelzések alapján egy nagyon magas minőségű épület jött létre, amely a világon bárhol megállná a helyét, nem véletlenül nyert díjat a Portfolio Property Awards-on. Természetesen a közös munka eredménye annak is köszönhető, hogy a beruházó felismerte azt a hozzáadott értéket, amit a környezet és a projekt besorolása miatt bele kell integrálni a projektbe.”


Az öncélú építészet helyett értő hozzáállásra törekednek

Kifejtette, nagyon sok olyan projekt van, ahol a beruházónak tiszta és konkrét elképzelései vannak, ugyanakkor egy nívós, jól megtervezett, tartós épület és a beruházási költségek alacsonyan tartása örök kettőséget teremt. „Ritka az a tervező, aki ezt a kettőséget optimálisan össze tudja hangolni. A mi építész stúdiónk megérti ezt a helyzetet, és nem öncélú építészetet végez. A visszatérő ügyfeleink tudják, hogy amikor van egy szűk költségvetés vagy egy nehezen kezelhető körülmény, és ebből a lehető legjobbat kell kihozni, akkor egy olyan tervezővel érdemes dolgozni, aki ezt az alapelvet érti és végig viszi a teljes tervezési folyamaton.”


A Távol-Keleten figyelik meg az elektromos mobilitással összefüggő gyártás speciális részleteit

Az Óbuda Group a referenciáit tekintve nagyon jelentős tapasztalattal bír az ipari szegmensben. „Egy hosszú listát sorolhatnák fel az elmúlt évtizedekből, és a mai piaci körülmények is ezt a területet erősítik, hiszen jelenleg az ipari projektek húzzák az építőipari termelést. Az egyéb szegmensek megrendelései drasztikusan visszaestek, vagy egyenesen befagytak, ahogy ezt a KSH-adatok is mutatják.”

Az ipari épületeken belül jelentős referenciákkal rendelkeznek az autóiparban is. „Az elektromos autógyártás eszközeit előállító csarnokok tervezésében számottevő rutint szereztünk az elmúlt öt évben. A telepítéstől egészen a kulcsátadásig végig kísértünk olyan nemzetközi szereplők projektjeit, mint például az Audi vagy a Mercedes-Benz, de ide sorolható még a Semcorp vagy a Boysen új gyárai, létesítményei.” Hozzátette, az újnak számító szegmens jelenleg még valamennyi építőipari szereplőtől fejlődést, tanulást kíván

„Rendszeresen ellátogatunk a Távol-Keleti régiókba, ahol megfigyeljük, mi folyik az ottani gyárakban, ennek sokszor van hozadéka: olyan kérdésekre is tudunk válaszolni, amit akár a hatóság vagy más olyan szereplők tesznek fel, akik még nem látták testközelből ezeket a technológiákat.”


Az amerikai beruházó is felkapta a fejét

A fentieken túl a vállalatcsoport jelentős mértékben érdekelt a többi szegmensben is. „Nagy büszkeségünk, hogy az ipari beruházások mellett kereskedelmi, egészségügyi, szállodaipari és lakóépületekben, sportlétesítményekben is közreműködhettünk, így a nagyberuházások tekintetében referenciáink szinte a teljes építőipari palettát lefedik.” Germán Géza példaként említette a nemzetközileg is elismert Bécsi Corner Irodaházat, a Bozsik Stadiont, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetének tervezését. „Utóbbi léptékét és minőségét tekintve is nagyon jelentős feladat volt.”

A Bozsik Stadion - fotó: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu


Szintén megemlítette a Semmelweis Egyetem Arc- és Szájsebészeti Klinikájának műemléki átépítését, ugyanakkor még katonai jellegű beruházások tervezésében is szerepet vállal a tervezőiroda. „A NATO pápai légibázisán egy szimulátor épületet terveztünk, ahol az iparági speciális BIM követelményrendszerének megfelelő modellt adtunk át a kiviteli terv részeként. A modellt ellenőrizte az amerikai beruházó is, és meglepődve jelezték, hogy ők még nem láttak ilyen szinten kidolgozott modellt.”

A referenciák halmazát színesíti, hogy egy európai pályázaton sikeresen szerepelve a Penny üzletláncának az arculatát is áttervezték. „Sikerült egy viszonylag költséghatékony megoldással egységessé tenni az áruházlánc korábban különböző építészeti megoldásait.”


Jelentős tapasztalatok a német munkamódszer terén

Hozzátette, három BudaPart beruházásában 3 épületet is ők terveztek: a BRG, a BRK és az BRL jelű épületeket. Közülük az utóbbi magasházként épül a Kopaszi-gát vízparti területén. Egy további referenciája a társaságnak a Duna Terasz legnagyobb lakóprojektjének tervezése a XIII. kerületben. „2022-ben, amikor a fejlesztés épült, ez volt a legnagyobb léptékű lakóberuházás Magyarországon” – hívta fel a figyelmet.

Jelentős volumenük miatt a német beruházásokban történő szerepvállalásra külön kitért Germán Géza. „Az úgynevezett LPH1-től (Leistungphase jelentése: fejlesztési fázis – a szerk.) egészen az LPH8-ig veszik igénybe a szolgáltatásainkat a német fejlesztők. Tehát olyan komplett megoldást nyújtunk, amely tartalmazza a koncepciótervet, az építési engedélyt, a tendertervet, a kiviteli tervet, a tendereztetést és a kiértékelését, a tervezői közreműködést az építés ideje alatt, valamint a műszaki ellenőrzést. Számos olyan projekten dolgoztunk itthon és Németországban, ahol ez a fajta német munkamódszer a beruházó igénye volt, így komoly tapasztalatra tettünk szert ezen a területen.”


A paksi bővítés tervellenőrzésében is részt vesznek

A tervellenőrzési szolgáltatás is tudatosan épült be az elmúlt években a vállalatcsoport tevékenységi körébe. Géza hangsúlyozta, hogy ez a szolgáltatás nem egyenlő az állami szabályozásra való felkészüléssel.

„A saját munkamódszerünk igényeit felmérve léptük meg ezt a fejlesztést. Ugyanakkor a belső folyamatot erősítve megjelentek olyan projektek, ahol a megrendelő igényelte is ezt a szolgáltatást. Ilyen esetben az ügyfél egy másik partnerrel terveztet, de mellette kér tőlünk egy tervellenőrzést.”

A vállalatcsoport szaktudását ezen a területen azzal érzékeltette, hogy a szakembereik többek közt a paksi bővítés tervellenőrzésében is részt vesznek.

„Ezek azok a kevésbé látványos tevékenységek, amelyek nem egy nívódíjról szólnak, hanem arról a háttérben meghúzódó, magas hozzáadott értékről, amelyet a klasszikusnak számító munkáinkban is érvényesítünk.

Géza szavaiból az is kiderült, a budapesti Kőbányai útra tervezett Közlekedési Múzeum tervellenőre az Óbuda Group tervezőirodája volt.


Külső szakembereket is bevontak a házon belüli tervzsűribe

A vállalatcsoportnál érvényesülő gondolkodásmódról sokat elárul, hogy korábban olyan belső tervzsűrit hoztak létre a társaságnál, amelybe neves külső cégek szakembereit is meghívták.

„Sokan nem értették, hogy engedhetünk be egy házon belüli zárt közegbe 'kvázi' versenytársakat. Azt gondoltuk és azt gondoljuk a mai napig is, hogy a legfontosabb szempont a tervezés során a lehető legmagasabb építészeti minőség elérése, ezzel a nyitottsággal pedig magasabb színvonalon tudunk alkotni.”

Hasonló attitűd mutatkozik meg a látványtervek készítésénél. „Saját belső látványtervező csapatunk van, ezáltal biztosítjuk a házon belüli kompetenciát, mi készítjük el a vizuális terveket a munkafolyamat szerves részeként.” Hasonló célokat szolgált az, hogy a vállalatnál elkezdtek felépíteni egy saját belsőépítész csapatot. „Azt tapasztaltuk, hogy a külsőleg bevont belsőépítész csapat munkája elvált az általunk képviselt építészettől. Az ügyfeleink elégedett voltak, de mi úgy éreztük, hogy a magunkkal szemben felállított elvárások teljesítéséhez saját irányító szakember gárdára van szükségünk.”


BIM-auditorként Magyarország legnagyobb beruházásiban is részt vállaltak

A vállalatcsoport egyik fókuszterülete a BIM munkamódszer, ez a terület az elmúlt tíz évben jelentős fejlődésen ment keresztül. „Elkezdtük a BIM-menedzserek képzését többek között annak érdekében is, hogy a piaci szereplőknek akár a modellek minősítését is el tudjuk végezni. Ennek köszönhetően a BIM munkamódszerrel való tervezés mellett olyan nagy volumenű projektek BIM-modelljeit minősítettük, mint például az MVM Dome, a Puskás Aréna, a Nemzeti Atlétikai Központ vagy a Liget Budapest projekt keretein belül megvalósult Magyar Zene Háza, illetve Néprajzi Múzeum és Látogatóközpont."

A Magyar Zene Háza - fotó: Nagy Mihály/magyarepitok.hu


A BIM-modell jelentőségére példaként az ügyvezető felhozta azt az esetet, amikor az Óbuda Group tervezői egy nagyberuházáson a szerkezetépítés időbeliségét tervezték meg ezzel az módszertannal. „Az organizációs fázis során a kivitelező mérnökei elakadtak, és szerették volna tudni, hogyan tudják megoldani a következő szerkezetépítési lépéseket. A modellből készített kisfilmünk ekkor egy olyan gyors segítséget adott, amit körülbelül öt mérnök nagyon komplex számításokkal tudott volna menedzselni: vizuálisan érthetővé vált, hogyan kell felépíteni az adott részt.”

Mindezek mellett a nemzetközileg is elismert minősítési rendszerben is sikerrel mérettették meg magukat, így ma már az építésziroda a BSI (British Standards Institution) sztenderdjei által is minősítve lett. Külön kiemelendő, hogy a szabvány magyar változatának véleményezésében is részt vettek a cég szakemberei.


Többéves következetes munka kell a BIM hatékony alkalmazásához

Germán Géza felhívta a figyelmet arra, hogy a következő tíz évben robbanásszerű átalakulást hoz a BIM által nyújtott információk felhasználása. A változást egyaránt generálják a beruházók és a kivitelezők elvárásai.

„A kivitelező felől például elvárás lesz, hogy a tervadatok szintjén minden olyan épület, épületelem, amit neki meg kell építenie, azonosítható módon, mennyiségben és minőségben szerepeljen a modellben. Ha pedig építéstechnológiailag megfelelően parametrizálják a modellt, akkor a kivitelező például a teljes építés idejére organizációs tervet is tudjon belőle készíteni.”

Hozzátette, a tervet lehetőség szerint úgy kell összehangolni a 3D modellben, hogy a gépészeti, elektromos, gyengeáramú, statikus, belsőépítész és egyéb szakágak tervei ütközésmentesek legyenek. Hangsúlyozta, a tervezőnek is alapvető érdeke, hogy olyan összehangolt generálterv készüljön, amiben nincs olyan tervhiba, ami alapján az átépítési költségért a tervezőt teszik felelőssé.

Személyes véleményének is hangot adva elmondta, ennek a tudásnak a megszerzéséhez, legalább 3-4 évet kell foglalkozni egy-egy mérnökirodának, hogy hatékonyan tudja majd alkalmazni. „Ma Magyarországon erre a nagy irodákon kívül még kevés kisebb iroda van felkészülve.”


Ezt a minőséget büszkén tárják fel a környezet számára

Ahogy azt az ügyvezető az interjú elején is kifejtette, az Óbuda Group számára fontos, hogy a tervező tevékenysége is jobban a piaci szereplők tudatába kerüljön. Ennek a pozicionálásnak az egyik lépése, hogy a közelmúltban megújult a cégcsoport. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, az új brand egy gondosan kiérlelt, házon belüli, kreatív folyamat eredményeként jött létre, ugyanakkor külsős grafikust és honlaptervezőt is bevonva.

Az arculati megújulásnak egyértelműen pozitív visszhangja van: Germán Géza is elmondta, egyrészt a partnereik és az ügyfeleik is dicsérik, másrészt az új honlapjuk nemrég összesen 3 díjat nyert az Év Honlapja pályázaton B2B, Ingatlan és Portfólió kategóriákban.

Zárásként az arculatváltás tudatos üzenetét is megfogalmazta: „Azt fejezzük ki a think ahead szlogennel, vagyis a tudatos előre gondolkodás, gondos tervezés által, hogy a tervezői szolgáltatásunk nem csupán egy árnyékban levő, kiegészítő tevékenység; hanem igenis itt egy olyan valós építészeti minőség van, amit büszkén tárunk fel a környezetünk számára.”

Galéria

AktuálisinterjúÓbuda GrouptervezésÓbuda Építész Stúdió Kft.BIMinnováció

Hírlevél

Hirdetés