2024.04.19, Péntek
BIM-pályázattal mutatja az utat az egyetemistáknak a Market: két csapat is nyert
Fotók: Erdei Mihály/magyarepiitok.hu

BIM-pályázattal mutatja az utat az egyetemistáknak a Market: két csapat is nyert

magyarepitok.hu

2021.11.22. 16:05 - Füzi Nikolett/Szabó Ákos

Egymillió forintnyi különdíjjal és szakmai gyakorlattal jutalmazta a magyar magasépítő az építőipari hallgatóknak kiírt BIM-pályázatának nyerteseit. Az idén megszerzett tapasztalatokról Báthory Balázs innovációért felelős vezérigazgató-helyettessel és Grátzer Szabolcs BIM-szakértővel a díjátadón beszélgettünk.

Hirdetés

Idén, kétéves kihagyást követően ismét szakmai pályázatot hirdetett az egyetemisták számára a Market Építő Zrt. – derül ki a cég sajtóközleményéből. Az első – a BIM, azaz a Building Information Management rendszer átfogó ismeretén alapuló – szakmai kihívást 2019-ben indította a vállalat. A második pályázati felhívás 2020-ban a pandémia miatt nem valósulhatott meg, ezért egy év kihagyással idén ősszel hirdették meg újra pályázatot.

 

Báthory Balázs felszólalása (vezérigazgató-helyettes – innovációk – Market Építő Zrt.) A képre kattintva galéria nyílik.

A Market 21 Days elnevezésű szakmai kihívás legjobb pályázatait összesen egymillió forinttal jutalmazta a Market. A cég Magyarország egyik vezető építőipari vállalataként kiemelten fontosnak tartják a fiatal generációk szakmai képzését és fejlesztését, ennek érdekében a

a kezdeményezés fő célja a tehetséggondozás, valamint a versenyképes, nemzetközi szintű tudás biztosítása Magyarországon.

 

Két pályázat részesült különdíjban és szakmai gyakorlati lehetőségben

Idén a pályázati kiírásban megfogalmazott elvárásokat – amelyektől a Market az általa képviselt szakmai színvonal miatt nem tekinthet el – a benyújtott pályázatok nem tudták teljesíteni, viszont két ígéretes pályamunka alkotóit a társaság különdíjjal bíztatja tudásuk fejlesztésére. Emellett minden résztvevő részletes értékelést kapott a pályamunkájára és szakmai javaslatot arra vonatkozóan, mely területeket érintően érdemes tájékozódnia, fejlődnie.

 

Báthory Balázs résztvevőkkel

A Market Építő Zrt. szakmai bizottsága értékelte a pályázatokat, a zsűri tagjai:

  • Báthory Balázs (vezérigazgató-helyettes – innovációk – Market Építő Zrt.)
  • Grátzer Szabolcs (tervezési osztályvezető, BIM-manager – Market Építő Zrt.)
  • Keszthelyi Kristóf (ügyvezető igazgató – LeanTech Mérnökiroda Kft.)
  • Laurinyecz Anita (BIM-koordinátor – Market Építő Zrt.)

A kiértékelés során a pályázati felhívásban előírtaknak megfelelő módon elkészített és benyújtott pályaműveket a négytagú zsűri megvizsgálta, majd egységes rendszer szerint, anonim módon pontozták azokat.

 

A PizzaPasta csapat tagjai

A szakmai zsűri a következő díjakat osztotta ki:

  • A mezőny legkomplexebb pályázati anyaga – 2021. különdíj (Pizzapasta csapat: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Kotymán Barbara, Urbán Zsuzsanna)
  • A mezőny legjobban kidolgozott terve – 2021. különdíj (NDM csapat: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nagy Péter, Dimitrov Márk Valeriev, Miskolczi Márkó)

Az ünnepélyes díjkiosztón Báthory Balázs és Grátzer Szabolcs adták át a csapatoknak a jutalmakat.

 

Az NDM csapat

 

Jelentős a BIM iránti érdeklődés

Az elmúlt években a Market innovációs törekvéseinek részeként számos digitalizációs fejlesztést valósított meg. A BIM használatának kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, mivel ezzel a metódussal biztosítható a tervezés és a kivitelezés közötti folyamatos információáramlás, az épületek tervezési és építési folyamatainak digitális modellek használatával történő szimulálása és optimalizálása - ezt az építőipari szereplők széles körében is tudatosítani szeretnék.

Az üzenet közvetítéséhez kiváló eszköz a Market 21 Days hallgatói pályázat, hiszen a jelen egyetemistái mind a jövő tervezői, kivitelezői, üzemeltetői.

A versenyre több mint 80 csapat regisztrált, amely jelentősen meghaladta a 2019. évi jelentkezéseket, ugyanakkor az értékelhető pályázatok száma elmaradt a várttól. Az eredmény rávilágított: a BIM-rendszer iránti érdeklődés folyamatosan nő, illetve a fiatalok keresik a lehetőséget arra, hogy összemérjék szakmai tudásukat,

ugyanakkor az építőipari vállalat észlelte a BIM átfogó ismeretére vonatkozó hiányosságokat és a közeljövőben lépéseket tervez tenni a fejlesztés irányába.

 

A Market támogatást nyújt a gyakorlati BIM tudás megszerzéséhez

 

 

Ennek érdekében a vállalatnál kiemelt figyelmet fordítanak a nyertes pályázók tehetséggondozására: a diákoknak egy szakmai gyakorlat lehetőséget is felajánlottak, amely során minden szükséges támogatást megkaphatnak, hogy olyan tudást szerezhessenek, amivel kiegészíthetik egyetemi tanulmányaikat. Ennek kapcsán Báthory Balázs így fogalmazott:

„Aki eljut odáig, hogy ténylegesen pályázzon, az akár nyert, akár nem, kap tőlünk egy reális visszajelzést: kiemeljük az erősségeiket, és a fejleszteni való dolgokat is, ebből pedig biztos, hogy profitálni tudnak.”

Rámutatott: nem csak a kiemelt két díjazott csapat, hanem az összes résztvevő kapott visszajelzést, amivel útmutatást ad nekik a Market, hogy a legalkalmasabb helyre tudják helyezni a tudásukat és a fejlődési lehetőségeiket.

„A díjazott csapatoknak felajánlottuk, hogy részt vehetnek nálunk egy gyakornoki programon a tanulmányaik alatt, így egy sokkal mélyebb betekintést kaphatnak abba, hogy hol tart ma a gyakorlati építőipar.”

A vezető kifejtette még, hogy ugyan több pályázat érkezett mint a pandémia előtt, mégis kevesebben fejezték be a feladatokat. Hiányolta az interdiszciplináris csapatokat, mivel most szinte csak építészek vettek részt a pályázaton. „Két évvel ezelőtt volt olyan, hogy építész, építőmérnök, és gépész hallgatók közösen dolgoztak ki terveket. Hogy ez idén miért maradt el, erre több ötletem is van, egyfelől a pandémia és az annak következtében elterjedt online oktatás, valamint a kollégiumok hosszan tartó bezárása.”

 

Báthory Balázs és Grátzer Szabolcs

„Terveink szerint ezt a típusú szakmai megmérettetést a jövőben is töretlenül folytatjuk, természetesen  a mostani pályázati ciklus tanulságait levonva. Célunk kifejezetten az, hogy a különböző diszciplínákat képviselő leendő kollégák már most, egyetemista években együtt dolgozzanak, és tanuljanak meg egymással kommunikálni, erre szeretnénk felhívnia figyelmet – tette hozzá.

 

A BIM kiemelten fontos a mai egyetemistáknak

Grátzer Szabolcs, a Market Építő Zrt. tervezési osztályvezetője és BIM managere a pályázatról elmondta: „Mint BIM szakember, fontosnak tartom, hogy a jövő generációja behatóan tanulmányozza a rendszert, és hogy minél több egyetemistához eljusson az üzenet: használata a tervezésben és kivitelezésben is rendkívül hasznos, és ma már sok munka esetében elengedhetetlen.”

 

 

Elmondta: a tapasztalata az, hogy az egyetemisták is érdeklődnek eziránt, ezért örül, hogy már második alkalommal volt lehetőségük pályázatot hirdetni és ennek ezúttal is aktív résztvevője lehetett. „Sajnos az idén a vártnál kevesebb értékelhető pályamű érkezett, mint amire számítottunk, de a következtetéseket levontuk, a tapasztalatokat felhasználjuk a jövőben,

és továbbra is aktívan foglalkozunk a BIM-rendszer népszerűsítésével.”

Kifejtette még: van egy nyitottság a hallgatók részéről is, kíváncsiak, érdeklődők és látják, hogy a BIM-mel fontos foglalkozni. „Tény, hogy ahhoz idő kell, hogy mindez oda érjen, hogy például kurzusok alakuljanak ki. De mi ebben abszolút partnerek vagyunk és amit nyújtani tudunk oktatásban, vagy társadalmi felelősségvállalás keretein belül, azt igyekszünk megtenni.

 

A nyertes csapatok tanácsai


Végül a díjazott pályaműveket benyújtó csapatok is nyilatkoztak Market 21 Days pályázat tapasztalatairól.

„A Market Zrt. honlapján találkoztunk a felhívással, majd a jelentkezést követően tömbösítve, teljes napokon át dolgoztunk a feladat kidolgozásán. A következő 21 Days pályázaton indulóknak azt tanácsoljuk, hogy vegyes csapatban, épületgépész bevonásával dolgozzanak”Pizzapasta csapat.

 

 

„Egy Facebook hirdetésben bukkantunk a pályázatra, és mivel mindannyian fejlődni szerettünk volna, eldöntöttünk, hogy jelentkezünk rá. Úgy gondoljuk meg is lett az eredménye, ugyanis 21 nap alatt sajátítottuk el azt tudást, aminek segítségével a különdíjat nyertük. A szoros határidő nagyon hasznos volt, motivált minket a gyors tanulásra. Már megbeszéltük a csapattal, hogy jövőre is részt veszünk a versenyen” NDM csapat.

 

 

Mindkét csapat kiemelte, hogy a pályázattal összefüggésben a Market neve hívószó és különösen nagy vonzerő volt számukra, továbbá motiválta őket arra, hogy a BIM jobban a fókuszukba kerüljön. „Felkeltette az érdeklődésünket ez a nagy név, tudtuk, hogy itt jó eredményt elérni hosszútávon is hasznos lesz” – mutatott rá az egyik győztes csapat tagja.

Galéria

Best PracticesMarket Építő Zrt.BIMpályázatokinnováció

Hírlevél

Hirdetés