A 120 milliárdos keret bővíthető, és csak az első lépés a későbbi programok sorában, melyek a mostanihoz hasonlóan visszatérítendő hitelt nyújtanak a lakóingatlanok felújításához.
A szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János bejelentette a kormány energetikai felújításra szánt támogatásának elindítását. A már korábban ismertetett támogatást decembertől lehet igényelni, a program összesen 120 milliárd forintos keretből gazdálkodhat.
A miniszter elmondta, a felmérések szerint összesen 1 millió 200 ezer ipari technológiával épült ház szorul felújításra, valamint 800 ezer úgynevezett Kádár-kocka, vagyis a Kádár korszakban épült családi ház. A politikus úgy fogalmazott, ez csak az első lépés ezen ingatlanok felújítására, nyilvánvalóan nem lesz elegendő a teljes állomány rendbe hozatalára, ezért a jövőben újabbak követik majd. Ezeket a mostaniból leszűrt tapasztalatok alapján állítják majd össze.
A magyarepitok.hu kérdésére válaszolva Lázár János úgy fogalmazott, a további programoknál sem lesznek vissza nem térítendő elemek, a támogatás rendre visszatérítendő lesz a kormány szándékai szerint. Hangsúlyozta, az igénylők körében a természetes személyek is ott lehetnek a lakóközösségek mellett. „Reményeim szerint több tízezres nagyságrendje lesz az első programban az igénylők számának, és ha erre igény mutatkozik, a kormány ezt a keretet tudja emelni is” – fogalmazott Lázár János.
A programot lebonyolító Magyar Fejlesztési Bank korábbi tájékoztatása szerint a pályázók legfeljebb 10 millió forintos összeget kérhetnek 10 százalékos önrész mellett az ingatlan energetikai felújítására, ami egyebek mellett a következő célokra irányulhat:
A kölcsön legfeljebb 20 éves futamidőre, nulla százalékos ügyleti kamattal lesz elérhető az MFB Pontok hálózatán keresztül, országszerte több száz pénzintézeti fiókban.
A csütörtöki kormányinfó másik jelentős témája a társasági adó csökkentésének bejelentése volt, amit ebben a cikkünkben tárgyaltunk.
A sajtótájékoztatón az is kiderült, a kormány döntött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről. Közlése szerint erre több megoldás is létezik, a kormány egy 29 kilométeres új vasúti pálya kiépítését részesíti előnyben, amely a Budapest-Cegléd-Szolnok vasúti vonal új nyomvonala is lesz. A beruházás nagyságrendileg 100 milliárd forintba kerül, a vonatok pedig 20 percenként járnának a vonalon, a menetidő 18-20 perc lenne a belváros és a reptér között.
7000 milliárd forintnyi beruházás indulhat el, többek között új zöld ipari parkokat, hálózati infrastruktúrafejlesztést és geotermiai fejlesztéssorozatot is terveznek hosszú távon. Több száz milliárd forintot szánnak lakossági programokra is.
Naperőművi portfóliója megduplázására készül egy több mint 17 millió eurós fejlesztéssel az Alteo.