Mindegyik elem elkészülte egy kis győzelem volt a Nemzeti Atlétikai Központ építésénél – a Hónap Mérnöke Balás Ákos

Balás Ákos, a novemberi Hónap Mérnöke hosszú utat tett meg, míg projektigazgató-helyettesként hazánk egyik legnagyobb volumenű beruházását irányíthatta. Már kisgyerekkorától meghatározó élményeket kapott az építőipartól, hiszen az édesapja a Középületépítő Vállalatnál dolgozott főépítésvezetőként – többek közt az 1971 és 1974 között újjáépített FTC-stadion projektjét is ő irányította. Nem klasszikus életpálya az övé: szakirányú iskolák elvégzése során már dolgozni kényszerült. Három hónapig a Középületépítőnél, majd 1991-től a mai napig a Magyar Építő Zrt-nél, ahol rögtön a pályája elején terepre, a brigádok közé került. Ez az élmény számára máig meghatározó, hiszen itt alapozta meg szakmai tudását és szerette meg az építőipart.

A korán elsajátított szemléletmód mai munkáin, így a Nemzeti Atlétikai Központon is érződik: számára a projektvezetés azóta is azt jelenti, hogy amikor csak lehet, a terepen dolgozik és tevékeny részese a projektnek. Most, hosszú pályája során először projektigazgató-helyettesként vezethette hazánk egyik legnagyobb presztízsberuházását. Erről és a munkatársakhoz való viszonyáról is kérdeztük Balás Ákos főmérnököt.

 

 

Komplexebb feladatok hárultak Önre a Nemzeti Atlétikai Központ építése során, mint a Puskás Arénánál?

Még be sem fejeztük a Puskás Arénát, a parképítés zajlott, amikor elkezdődött a Nemzeti Atlétikai Központ előkészítése – 2020 nyarától foglalkoztunk vele, 2020 novemberétől aztán a tényleges munka is elindult. Más feladatok vártak ránk, mert itt nem “csak” egy stadiont építettünk meg, egyszerre valósult meg a fővészkiömlő kiváltása, a 14 méter széles Kvassay úti aluljáró, a 40 méter széles gyalogos aluljáró, az 1000 méter hosszú árvízvédelem–partvédelem, a stadion körüli táj- és kertépítészet, a különböző közmű-kiváltások és új közműépítések is. Ehhez jött még a stadion építése, ami külön projektként is kezelhető lépték, valamint a Csepelt és Ferencvárost összekötő Robinson-híd, továbbá még az atlétikai edzőpálya a dobófészerrel és a klubépülettel. Rengeteg projektelem volt, ahol az alvállalkozók is nagyon széles spektrumon mozogtak, hiszen egy hídépítéshez egészen más kompetenciák kellettek, mint például a tájépítészethez.

Sok speciális feladatunk volt, ami igazán változatossá tette a munkánkat.

 

Számos vállalat dolgozott a projekten, mennyire volt zökkenőmentes az együttműködés? 

A munkák teljes generál irányítását a ZÁÉV Építőipari Zrt. – Magyar Építő Zrt. alkotta konzorcium látta el. Alánk tartozott minden szervezeti egység. Nagy szerencsénk, hogy összeszokott csapatként tudtunk együttműködni, mert sokan már a Puskás Arénán is együtt dolgoztunk. Erős magot alkottunk, így az új elemek megvalósításához kellett csak partnereket, új kollégákat találnunk, ami szerintem nagyon jól sikerült. 

A ZÁÉV-es kollégákkal tulajdonképpen 2017 óta működünk együtt – az eltelt hat év pedig jelzi, hogy nagyon sikeres konzorcium született. Mindig azt mondtam: aki a Puskás Arénánál figyelmesen dolgozott, a Nemzeti Atlétikai Központnál felmerülő elvárásoknak is nagyon jól meg tudott felelni. 

 

 

Mekkora nyomást adott a világverseny? 

Magunknak határoztuk meg a mérföldköveket, amelyeket elmondhatom, hogy sikerült napra pontosan teljesíteni. Természetesen akadtak problémák, de mindent sikerült megoldani, aminek eredményeképpen nagyon sikeres világbajnokságot rendeztünk. Különleges és szokatlanul intenzív volt egy ilyen világeseményhez igazodni: megtörtént az alapszerződés szerinti műszaki átadás, ami után közvetlenül már el is kellett kezdeni a vb megrendezéshez szükséges külső elemek építését. Ezek befejezése után sem nyugodhattunk meg, hiszen jött a kilencnapos világbajnokság.

Az esemény alatt átlagosan 20-30 ezer ember tartózkodott itt a délelőtti és délutáni versenyek során, ami óriási dolog volt, nekünk pedig hatalmas kihívást jelentett. Talán úgy a legegyszerűbb elképzelni, hogy míg a Puskás első, műszaki finomhangolásra is alkalmat adó nyitóeseménye, a Magyarország-Uruguay meccs másfél óra volt, addig itt kilenc, nagyon kemény nap várt ránk. Példásan dolgoztak a karbantartó, építész, elektromos és gépész kollégák, akik ugrottak, ha bárhol segítség kellett. Úgy gondolom, mindent megoldottunk és kivitelezői szempontból is nagyon sikeresnek lehet tekinteni a világbajnokságot.   

 

Egy ekkora projektben mi a projektigazgató-helyettes legnagyobb feladata?

A legnagyobb feladatom a sok egyedi projektelem organizációja, ütemezése volt. A munkákat irányító projektigazgatónak és projektigazgató-helyettesnek mindenről tudniuk kellett. Nyilvánvalóan nem olyan mélységben, mint a projektvezetőknek, de minden munkafolyamatra kellett, hogy legyen rálátásunk. 

Az alvállalkozói ajánlatkéréseket, szerződéseket megtárgyalni, vezetni a mérnökiroda munkáját és egyszerre a kivitelezésben személyesen is részt venni embert próbáló feladat volt. Harmincharmadik éve vagyok a Magyar Építőnél, rengeteg építkezést láttam már, amiből adódóan sok problémára ismerem a legegyszerűbb megoldást. Projektigazgató-helyettesként az évtizedek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot kamatoztatni tudtam ezen a komplex építkezésen. 

Ki kell emelni azt is, hogy egy ilyen építkezés során folyamatosan nagy nyomás nehezedik ránk, hiszen bármilyen probléma előfordulhat és mérnökként nem lehet hibázni. Mindig mondom a kollégáknak: legyenek nagyon büszkék arra, amit itt közösen elértünk és minden esetleges rossz emléküket vagy érzésüket tegyék félre. Hatalmas dolog egy ilyen léptékű projekt megvalósításában részt venni,

ekkora kihívás nem adatik meg gyakran az életben.

Míg a Puskás Stadionon projektvezető voltam, itt még egy lépcsőfokkal feljebb kerültem – köszönöm is Szikszai Zoltán úrnak, a Magyar Építő Zrt. elnök-vezérigazgatójának belém vetett bizalmát.

 

 

Mi az, amire igazán büszkén gondol vissza?

Minden projektelemhez szép élmények kötődnek és persze mindegyiknek voltak nehézségei is. Mérföldköveket határoztunk meg, amelyeknek teljesülniük kellett ahhoz, hogy esélyünk legyen elérni a következőt, mindegyik elem elkészülte egy kis győzelem volt számunkra. Arra mindenképp büszke vagyok, hogy a világbajnokság ilyen zökkenőmentesen zajlott. Fontos volt, hogy ne mindig mi magunk oldjuk meg a feladatokat, hiszen a fiataloknak is meg kell tanulniuk a szakmát, és a felelősségvállalás terhét is tudniuk kell kezelni. Mikor azt láttuk, hogy jól boldogulnak, hátrébb léptünk, ezzel segítettük szakmai fejlődésüket.

Sok fiatal, 33-38 év közötti kollégánk van, akik ifjú koruk ellenére már aktív résztvevői voltak Magyarország két gigantikus méretű építkezésének is, ami a vállalat szempontjából igen biztató jövőt jelent. Ezzel együtt fontos alázatosnak maradni: ha ezek után egy kisebb lakópark építése lesz a következő feladatunk, azt is a legjobb tudásunk szerint, kellő precizitással és lelkiismeretesen kell majd elvégezni – és ugyanúgy örülni kell majd a befejezésnek is. Gyakran szoktam emlegetni: a munkát mindig meg kell becsülni. Nehéz lesz ekkora léptékről kisebbre váltani, de minden projektben meg lehet találni a szépséget.

A kivitelezés során nagy öröm volt látni, hogy mennyit fejlődtek a fiatal projektvezetők és az építésvezetők az eltelt évek alatt.

Mindig próbáltuk segíteni a munkájukat és úgy gondolom, komoly sikereket értünk el közösen. Az eufória után mostanra tisztul a kép és most fogjuk fel, mit építettünk. Mostanra talán érezzük azt is, mennyire jó volt együtt dolgozni. Sokszor kérdezik, hogy a Puskás Aréna vagy az Atlétikai Stadion áll-e hozzám közelebb. Úgy vélem, elbillent a mérleg az Atlétika felé, erre most sokkal büszkébb vagyok, de hozzá kell tennem: ahányszor csak elmegyek a Puskás mellett, lelassítok és ámulva figyelem, milyen csodálatos építményt hoztunk létre.

Zárszóként szeretnék köszönetet mondani feleségemnek Krisztinának, lányaimnak: Lillának, Katának és Rékának, hogy végig mellettem voltak és a nehéz helyzetekben is támogattak.