Országszerte 16 ezer lakás építését készítették elő Koji László összegzése szerint.
„Az építőiparban rendelkezésre áll elegendő szakmunkás a lakások építéséhez” - hangsúlyozta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségét irányító Koji László az M1 aktuális csatornán. Ahhoz viszont, hogy visszatérjenek Magyarországra dolgozni azok a jó szakmunkások, akik külföldön vállaltak munkát, szerinte nettó 250-300 ezer forintos fizetésekre lenne a szükség a jelenlegi nettó 150-200 ezer forint helyett.
Az ÉVOSZ elnöke építőipar számára egyre bővülő keresletet hozó lakásépítésekről is beszámolt. Eszerint az országban 16 ezer lakás építését készítették elő, az építési vállalkozások 12 ezernek a kivitelezésére kaphatnak megrendelést idén, ezeknek 1,5-2 év az átfutási idejük.
Budapesten mintegy 9 ezer új lakás építése van előkészítés alatt, ezeknek a kétharmada a nagy ingatlanfejlesztő cégek kezében van. A legtöbb lakás Budapesten a XIII. kerületben épül, a nagy ingatlanfejlesztők ugyanis a jó közlekedési összeköttetésekkel rendelkező építési területeket keresik leginkább. Koji László hozzátette, a szakma arra számít, hogy fokozatosan bővül majd a fizetőképes kereslet Budapesten és a vidéki nagy városokban.
Szavait alátámasztja a portfolio.hu elemzése is, amiből kiderült, a XIII. kerületben a következő egy-két évben 3000-nél is több lakás átadása várható. A kerület annyira kiemelkedik, hogy a rangsorban őt követő kerületekhez képest is kétszer annyi lakás épül a területén: a IX., XI. és XIV. kerületekben is nagyjából 1500 új lakás közül választhatnak a leendő lakók. A teljes elemzés itt olvasható.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.