134 millió forint önkormányzati forrásból épül majd játszótér, park és emlékmű a 21 ezer tonnás egykori monstrum helyén.
A tereprendezéssel december közepére befejeződnek a Hungária utcai magasház márciusban kezdődött bontási munkálatai - tájékoztatott a város polgármesteri hivatala pénteken. A Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő és Fazekas Orsolya városrészi önkormányzati képviselő részvételével szervezett pénteki sajtóbejáráson elhangzott: a kivitelezést szerződés szerint, az előírásoknak megfelelően végezte és végzi a Strabag MML Kft. - Land-Bau Kft. alkotta konzorcium.
Csizi Péter kitért rá, hogy az önkormányzat 134 millió forintból fejlesztéseket tervez az egykori „szellemház” területére, ehhez felszámoló általi értékesítési eljárás keretében próbálja megszerezni a telket a felszámolás alatt álló tulajdonostól. Az ősszel folytatott lakossági konzultáció eredményei szerint az emberek többsége parkot és játszóteret szeretne az épület helyén látni, és támogatnák egy magasház-emlékmű felállítását is.
A 25 emeletes pécsi magasház az 1970-es évek közepén épült, de vázszerkezetének korróziója miatt idővel életveszélyessé vált, ezért 1989-ben ki kellett üríteni. Az önkormányzat 2003-ban 360 millió forintból megerősíttette, majd eladta a házat. Az épület hasznosítását többszöri tulajdonosváltás után sem sikerült megoldani, illetve az átalakítására vonatkozó tervek mentén készült számítások eredménye mindig az volt, hogy az ingatlan rekonstrukciója és fenntartás többe kerülne, mintha a helyén egy újat emelnének.
A magasház állaga idővel ismét leromlott, a veszélyessé vált épületre 2013 őszén bontási határozatot adott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal. Az egykor 80 méter magas, 20 ezer tonnányi betonból és ezer tonna acélból épült ingatlan bontási költségeinek 1 milliárd 256 millió forint összegű támogatásáról tavaly szeptemberben döntött a kormány.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.