A szakmai szervezet szerint miután az új lakások építésének állami támogatásával az iparág is fejlődött, a régi lakások korszerűsítésének támogatása is hasonlóan pozitív hatást érhetne el.
Az idén mintegy 30-35 ezer lakást kezdtek el építeni, amiből körülbelül 18 ezer készülhet el még ebben az évben – mondta el hétfő reggel Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán.
A vezető szakember kitért az elmúlt időszak folyamatos iparági bővülésére, kiemelve: az építőipar fejlődéséhez a kormány intézkedései is hozzájárultak, mint például a családi támogatások és az adócsökkentés.
Ugyanakkor a lakások felújítása terén is állami támogatásra lenne szükség, mert jelenleg nagyon rossz állapotban vannak az ingatlanok
- tette hozzá az elnök.
Az ország lakásállományának a felénél az elmúlt negyven évben nem végeztek átfogó felújítási munkálatot, ezért az ÉVOSZ azt javasolja, hogy a felújítások esetében is engedélyezzék valamilyen mértékben a forgalmi adó visszatérítését - fejtette ki Koji László.
A társaság visszafizette az Eximbank és az MFB Bank által nyújtott kölcsönt.
Az építőipar és a faipar mellett idén már a kertépítés szakembereit is várja a rendezvény, amelyen több mint 120 kiállító, 150 márka, 50 szakipari termékbemutató segít eligazodni a három iparág aktuális újdonságai között.