Az ágazat már októberig túlszárnyalta a 2500 milliárd forintos határt, várhatóan eljut a 3000 milliárdos termelésig.
A KSH pénteken publikált adatai szerint októberben 18,5%-kal emelkedett az építőipari termelés volumene. Az első tíz hónapban az építőipari termelés 22,2%-kal emelkedett, összesen 2572,1 milliárd forintnyi termelési értéket felmutatva.
Az ÉVOSZ pénteken délelőtt Budapesten elkezdődött évzáró ünnepségén Koji László elnök elmondta, a friss adatok alapján az ágazat várhatóan eléri a 3000 milliárdos kibocsátást. Tekintve az elmúlt évek éves adatait (tavaly 2491 milliárd, azelőtt 1812 milliárd, 2016-ban 2171 milliárd) utóbbi szám páratlanul magas értéknek számít.
Az ÉVOSZ évzáró ünnepségén Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett. A KSH adataira reagálva elmondta,
az ágazat immár 4,5 és 5 százalék közötti részesedéssel bír a magyar GDP-ben.
A mélyponton hat éve 3,5 százalék volt ugyanez az adat.
Az októberi adatokat tekintve mindkét építményfőcsoport termelése nőtt. Az épületek építésének volumene 15,7, az egyéb építményeké 21,9%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,5%-kal emelkedett az előző havihoz mérten.
A megkötött új szerződések volumene 11,4%-kal bővült, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 32,7%-kal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 4,5%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Októberben ipari és egészségügyi épületekre, illetve út- és vasútépítésekre kötöttek nagy értékű szerződéseket.
Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 40,3%-kal meghaladta az egy évvel azelőttit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 1,7, az egyéb építményeké 53,0%-kal nagyobb volt, mint 2017 októberében.
2024 első félévében az előző év azonos időszakához képest az építési beruházás tárgyú szerződések mind darabszámban, mind értékben emelkedtek, előbbi 13,1 százalékkal, utóbbi 11,9 százalékkal.
Fiatal mérnökként került a Paksi Atomerőműbe Szarvas Krisztián. A kezdetek óta a Paks II. projektért dolgozik, négy éve műszaki igazgatóként. Bár a legnagyobb létszámú szervezetet irányítja, ajtaja minden munkatársa előtt nyitva áll. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy sikerüljön megnyerni és megtartani a fiatal generációt az új atomerőmű számára.