Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Magyar Építő és a ZÁÉV generálkivitelezésében elkészült Puskás Arénát.
A Mies van der Rohe építészről elnevezett elismerést olyan megvalósult európai projektek kaphatják, amelyek építészeti minőségük és kulturális jelentőségük révén a modern városfejlesztés meghatározó alkotásai - derült ki a KÖZTI Zrt. közleményéből. A Magyar Építő Zrt. és a ZÁÉV Zrt. generálkivitelezésében elkészült Puskás Aréna Közép-Európa legkorszerűbb, legnagyobb befogadóképességű multifunkcionális sportlétesítménye. A tervezési munkákat a KÖZTI Zrt. végezte el, a stadion vezető tervezője Skardelli György volt - a cég tájékoztatása alapján derültek ki a jelölés részletei.
A Puskás Aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres városképformáló eleme a fővárosnak. A 208 000 négyzetméter alapterületű Puskás Arénát 3 év tervezés, majd 3 év építés után 2019-ben a Magyarország–Uruguay nyitómeccsen adták át. Az aréna a Magyar Építő és a ZÁÉV generálkivitelezésével, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Zrt. (KKBK) beruházásában jött létre - utóbbi szerepét 2020 januárja óta a Fürjes Balázs irányításával létrejött Budapest Fejlesztési Központ (BFK) tölti be. A stadion kivitelezése során a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. készítette és szerelte az acélszerkezetet, míg a szerkezetépítés feladait a WEST HUNGÁRIA BAU Kft., az Épkar Zrt., a Bayer Construct Zrt., a Sankó-Ép Kft. és az Épszerk-Pannónia Invest Kft. oldotta meg. A műszaki ellenőri feladatokat az Óbuda Group és a Főber Zrt. látta el.
A Ludwig Mies van der Rohe-ról elnevezett díjat 1988-ban adták át először a kortárs építészet legkiemelkedőbb európai projektjei részére. A független európai zsűri által odaítélt elismerést eddig olyan neves építészek tervei nyerték el, mint Peter Zumthor, Zaha Hadid vagy David Chipperfield. A díj kiválasztási folyamatában a Puskás Aréna bekerült a második fordulóba, mellyel hivatalos jelöltté vált.
A Mies van der Rohe-díj esetében a hivatalos jelölés már olyan elismerésnek számít, mint a filmek esetében az Oscar-jelölés.
„Akkor tudunk egyedit alkotni, ha a jövőbe mutató kortárs építészetet ötvözni tudjuk a múltból átemelt elemekkel” – mondta Skardelli György a KÖZTI vezető építésze.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.