A vállalatcsoport stratégiájában és a kiállításon is kiemelt hangsúlyt kap a fenntarthatóság és a digitalizáció. Ebből logikusan következett, hogy minél több munkatársnak adjanak lehetőséget arra, hogy az eseményen személyesen is részt vehessenek.
Négy év kihagyás után ismét megrendezték a müncheni BAU kiállítást, Európa legnagyobb építészeti, mérnöki, anyag- és rendszeripari expóját Németországban. A magyar építőipar innovációban is meghatározó szereplője, a KÉSZ Csoport több mint 60 fős delegációt küldött ki a müncheni vásárvárosba.
A cégcsoport tagvállalalatainak és stratégiai partnereinek vezetői, beszerző és értékesítő kollégái, projektmenedzserei és mérnökei is nagy számban vesznek részt a jelenleg is zajló eseményen, hogy első kézből értesülhessenek az iparági fejleményekről.
A résztvevők így testközelből ismerhetik meg az iparági innovációkat, előadásokat hallgathatnak meg, ápolhatják partnerkapcsolataikat (és újakat építhetnek ki), illetve előre megszervezett üzleti tárgyalásokon is részt vehetnek. A szakmai utánpótlás képzés tekintetében is kiemelten fontos az újdonságok megtekintése, illetve a szakmai előadásokon való részvétel, ugyanis ezáltal teljeskörű információkat kapnak a kollégák egy adott termékről.
Barócsi Róbert, a KÉSZ Metaltech Kft. ügyvezetője elmondta:
„A vásár az építőipar minden szegmensét felvonultatta, - kiemelten figyelve az acélszerkezet és homlokzatburkolatok szegmensére – így az apró alkatrészektől egészen a komplex megoldásokig számos új szereplő is jelen volt az eseményen. Kifejezetten erős volt a digitalizációs tematika: a BIM-re épülő szoftveres megoldásokon túl, már az iparági igényekre reflektáló vállalatirányítási rendszereket is láttunk. Ahogyan azt már régóta hangoztatjuk, az iparágban szintet lépni a digitalizáció segítségével és a zöldebb, környezettudatosabb megoldásokkal lehet, így öröm volt látni ezeket a megoldásokat itt is. A KÉSZ Csoport kiemelten kezeli mind a két említett területet: a tavalyi évben elfogadásra került a cégcsoport BIM stratégiája, illetve az iparágban az elsők között indítottunk útjára egy ESG-szempontoknak is megfelelő fenntarthatósági programot.”
Az idei BAU-n több mint 2200 kiállító 200 000 négyzetméteren mutatja be az építőipar innovációit és trendjeit. A BAU 2023-on a fenntarthatóságra továbbra is kiemelt hangsúlyt helyeznek, külön tekintettel a gyártási és tervezési folyamatokra, illetve a megújuló energiát használó technológiákra, legyenek azok napelemek, vagy éppen zöld homlokzatok.
A KÉSZ Csoport munkatársai lapunknak külön jelezték, hogy a nyílászárók és transzparens szerkezetek fejlődése volt a leglátványosabb az elmúlt időszakban. A KÉSZ Csoport expón résztvevő kollégái azt is kiemelték, hogy a BIM informatikai fejlesztések tovább virágoznak, illetve az építőiparra testreszabott vállalatirányítási és vállalatintegrációs fejlesztések, megoldások is fontos szerepet kaptak a kiállításon.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.