A MAÚT díjátadója után a szervezet közgyűlésén új tisztviselőket is választottak.
Díjakkal ismerte el a MAÚT Magyar Út- és Vasútügyi Társaság a közúti és a vasúti közlekedés területén maradandót alkotó személyek munkáját.
A jeles eseményre a szervezet a 2022. május 12-ei közgyűlése előtt került sor, melyen szokásosan többféle elismerést osztottak ki a FŐMTERV Zrt. földszinti tanácstermében. A rendezvényt Nyiri Szabolcs a MAÚT elnöke nyitotta meg, beszédet tartott Dr. Kerékgyártó János, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára.
A Milliarium Aureum - Aranymérföldkő szakmai díj a közúti és a vasúti közlekedés hazai színvonalának fejlesztésében, az európai gyakorlathoz igazításában végzett kiemelkedő szellemi, irányító és műszaki teljesítményt ismeri el. Idén harmadik alkalommal adták át.
Posztumusz elismerésben részesült a MAÚT 2022. decemberében elhunyt vasúti alelnöke, Kupai Sándor építőmérnök, mérnök-közgazdász, vasútépítési projektmenedzser, aki a vasúti építési és pályafenntartási szakterületen végzett három évtizedes szerteágazó mérnöki és vezetői tevékenysége elismeréseként kapja a Aranymérföldkő díjat.
Az elismerést átvehette még
A MAÚT évről-évre meghirdeti – dr. Nemesdy Ervin emléke előtt tisztelegve – a kiváló szakemberről elnevezett diplomamunka-pályázatot.
A pályázat célja, hogy az egyetemekről, főiskolákról kikerülő diplomások bemutassák ismereteiket, és munkájukon keresztül megismerjék őket a szakmában. További cél, hogy a szakma iránt érdeklődő, a pályázaton eredményesen szereplő hallgatókat olyan juttatásban, dicséretben, megtiszteltetésben részesülnek, ami szakmai előrejutásuk szempontjából jelentős, emlékezetes lehet.
Az idei díjazottak:
Első díj:
Bedők Anna (SZE), Gonda Evelyn (SZE), Kopitkó Tünde Klára (BME)
Második díj:
Damásdi Zita (SZE), Holló Annamária (SZE)
Harmadik díj:
Gombos Dalma Evelin (SZE) Molnár András Dávid (BME)
Emléklapot kapott: Czeller Miklós (BME) és Huszti Gergely (Pécsi Tudományegyetem)
A díjátadó után megtartott közgyűlésen elfogadták a MAÚT 2023. évi költségvetési tervét és megválasztották a szervezet új tisztségviselőit.
Vasúti alelnökké választották Suhajda Balázst, PMVIGH Pálya és mérnöki létesítmények főigazgatóját. A Forgalmi bizottság vezetője Pósalaki László a MÁV Zrt. forgalmi igazgatója, a Digitális információ menedzsment bizottság vezetője pedig Kis Tamás, a STRABAG dél- és Kelet-európai régió BIM- és műszaki kontrolling szervezetének vezetője lett.













































Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.