Az idei Szabadics Ride Company Challengen nemzetközi licensszel rendelkező csapat is részt vesz, mellyel támogatói megállapodást köt az építőipari cég.
Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy szeptember 22-24-között szervezik meg a MAPEI Tour de Zalakarost. A hétvége során összesen 5 futamra nevezhetnek a kerékpáros sport szerelmesei.
Az esemény céges csapatversenyszámát, a Szabadics Ride Company Challenget a rendezvény második napján, szombaton tartják meg, amelyre két kategóriában – hobby és verseny – nevezhetnek a versenyzők, ezenkívül szintén ezen a napon délután zajlik az ingyenes gyerekverseny is.
A vasárnapi nap az egyéni és a családi futamoké. Ekkor egyéniben, hosszabb szakaszokon 60 és 137 kilométeren mérettethetik meg magukat a biciklisek. A családi bringatúra 33 kilométer hosszú, sík útvonalon, nagyrészt kerékpárúton halad a Kis-Balatont megkerülve.
A rendezvénnyel kapcsolatban megkerestük Kovács Tamást, a Szabadics Zrt. elnökét, aki beavatta lapunkat a felkészülés rejtelmeibe.
„Minden évben sokat gondolkodunk azon, hogy miként lehetne egyre magasabb színvonalú eseményt szervezni, ezért mindig előrukkolunk egy-egy újítással. Ennek köszönhetően évről évre egyre nagyobb az érdeklődés a Tour de Zalakaros különböző versenyfutamaira, így a saját céges csapatversenyünkre a Szabadics Ride Company Challenge-re is. Az idei évben, a tavalyi rekordszámú csapatnevezések számát sikerült túlszárnyalnunk, az induló csapatok száma 67-70 között lesz a céges futamon. Külön öröm számunkra, hogy az ország egyetlen nemzetközi licensszel rendelkező csapata, az Epronex Team is megméretteti magát a versenyen.”
Az útvonal a Kis-Balaton körül halad közel 38 kilométeren keresztül, többnyire sík terepen, mely azonban tartogat kihívásokat: Zalaszabar és Zalavár előtt egy viszonylag hosszú emelkedőt kell teljesíteni, illetve a cél felé haladva Balatonmagyaród és Zalakomár között egy folyamatosan emelkedő szakasz is vár a versenyzőkre.
„A cégen belül a korábbiakhoz hasonlóan töretlenül népszerű a rendezvény, hiszen idén is 5 csapattal neveztünk. Vannak újonnan induló kollégák, akik kedvet kaptak a biciklizéshez, de vannak, akik a kezdetektől fogva minden évben rajthoz állnak, és ez már a hetedik megmérettetésük” – mondta el a Szabadics Zrt. elnöke.
A felkészülés részleteivel kapcsolatban kifejtette:
„Voltak és vannak közös edzéseink: a rendezvény nem arról szól, hogy a verseny napján odagördülünk a dobogóhoz, hanem igyekszünk felkészülni, felfedezni, hogy melyik részén a pályának kinek célszerű elöl mennie, ki diktálja a tempót, kire kell figyelni, hogy ne maradjon le, mert ez csapatsport. Amennyiben mégsem sikerült összehozni a közös tekerést, akkor egyénileg is készültünk mindannyian. Megbeszéléseink is voltak, igyekeztünk kialakítani csapatonként a stratégiát. Tulajdonképpen mi egész évben a Ride-ra készülünk” – emelte ki.
A csapaton belüli együttműködés a Szabadics Zrt. vállalati kultúrájának része, ennek erősítésére a kerékpáros csapatsport különösen jó eszköz. Hiszen a verseny során is végeredményként csak a negyedik befutó eredménye vehető figyelembe, mint a csapat eredménye, ezért szinte mindegy, hogy egyénileg mit tud valaki, a lényeg az, hogy a csapat hogyan tud együtt dolgozni, egymást segíteni, erősíteni.
„Nekem személyesen is édesgyermekem a Ride, mert az én országúti kerékpáros tevékenységem kezdete az első Ride időpontjára datálódik, és ami fontos, hogy azzal a csapattal, amivel itt évről évre indulunk, csak idén két másik eseményen is részt vettünk már, így ennek közösségformáló ereje sem elhanyagolható” – osztotta meg velünk személyes érintettségét a vállalt első embere.
„Büszkék vagyunk arra, hogy idén is van legalább 6-7 olyan cég, olyan csapat, akik először vesznek részt a rendezvényen. Bízom benne, hogy elégedettek lesznek a rendezéssel, az esemény hangulatával és jövőre visszatérnek hozzánk.”
Az eseményen sor kerül egy együttműködési megállapodás aláírására az Epronex csapatot működtető társasággal, melynek keretében a Szabadics Zrt. támogatásának köszönhetően tudnak a versenyzők részt venni a különböző megmérettetéseken, népszerűsítve ezzel a kerékpársportot és Magyarországot szerte a világban.
Az iskolaépítészet ma már nem pusztán funkcionális kérdés: a pedagógiai, társadalmi és gazdasági szempontok egyaránt meghatározó szerepet játszanak.
Gyorsabban, pontosabban és energiahatékonyabban építkezni ma már nem lehetőség, hanem elvárás. Az Imperial Holding által képviselt Danish Fabrik könnyűszerkezetes technológia erre ad korszerű választ: skandináv alapokra építve, magyar piaci tapasztalattal kiegészítve kínál valódi alternatívát a hagyományos építési módokkal szemben.