A lehető legkisebb zaj és rezgésterhelésű bontási technológiát alkalmazzák.
Továbbra is a legnagyobb körültekintéssel folynak a Pázmány Campus bontási munkálatai - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium szerdán. A munkálatok során
október első hetében folytatódik a Campus tömbben a belső épületek, a paloták között szorosan elhelyezkedő irodaépület, valamint a már elbontott stúdióépület és garázs melletti hátsó épület bontása.
Az épületek gépi bontásának előkészítéseként leszerelik a korábbi működést kiszolgáló beépített eszközöket és klímaberendezéseket, folyamatosan halad az épületek belső bontása és a bontási anyagok szelektálása. Ezzel egyidejűleg zajlik az épületekben hátrahagyott, már nem használható bútorok és egyéb lomok kipakolása és elszállítása is - ismertették.
Előkészítés alatt áll a bunkerépület vasbeton szerkezetének bontása is, amelyhez a lehető legkisebb zaj és rezgésterhelésű bontási technológiát alkalmaznak.
A beruházó számára kiemelten fontos, hogy megőrizze a létesítményben fellelhető értékeket, ezért már a bontást megelőző előkészítési szakaszban különböző társadalmi szervezetek és múzeumok közvetlen bevonásával nyilvántartásba helyezte azokat az értékes tárgyakat, amelyeket most kézi bontással tárnak fel, majd adnak át az értékleltárban megjelölt fogadó szervezeteknek - emelte ki többek között a minisztérium.
Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.