Thesszaloniki és Pátra is érintett.
Az ingatlanbefektetéssel és vállalat-felvásárlásokkal foglalkozó Indotek Group három bevásárlóközpontot vásárolt Görögországban. A budapesti székhelyű vállalat közleményében idézik Philip Woodot, az Indotek tranzakciókért és vagyonkezelésért felelős ügyvezető igazgatóját, aki úgy nyilatkozott, hogy a kiskereskedelmi ambíciók mellett az "Indotek Group aktívan vizsgálja a további terjeszkedési lehetőségeket a görög szállodaiparban." A vállalat a közelmúltban kezdte meg egyik Athénban található szállodája teljes rekonstrukcióját.
A görög sajtóban megjelent információk szerint a most lezárult tranzakció a pátrai Perivola negyedben lévő Patra Mallt, az Efkarpia Mallt, valamint a thesszaloniki Makedonia bevásárlóközpontot érintette. Az eladó az európai kiskereskedelmiingatlan-piac meghatározó szereplője, illetve a görög ingatlanpiac egyik legrégebbi külföldi befektetője, a francia Klépierre volt.
A most megvásárolt bevásárlóközpontokban összesen 67 üzlet működik, illetve mindegyikben a Sklavenitis lánc hipermarketjei üzemelnek. A bérlők között nemzetközi és helyi márkák is megtalálhatók.
Chris Geropantas, az Indotek görögországi vezetője a közleményben úgy fogalmazott, ez az akvizíció megerősíti a vállalat elkötelezettségét a görög piac iránt, és fontos mérföldkő a további terjeszkedési elképzeléseik megvalósításában.
Az ÉVOSZ Média Tagozata ismét meghirdette az Építőipari Marketingkommunikációs pályázatát. A díjakkal az ágazat legkiemelkedőbb kommunikációs és PR-tevékenységeit ismerik el.
A ma ismert hazai építőipart teljesen újra gondolja az a kormányzati cél, amit Szemerey Samu államtitkár vázolt fel az építőiparért felelős szakszövetség (ÉVOSZ) kecskeméti éves nagy konferenciáján. A prominens felszólalók egyrészt drámát látnak a jelenben és lehetőséget a jövőben.