2024.12.12
Monoron épül a CEVA-PHYLAXIA új gyáregysége.
2024.12.11
Az 1200 négyzetméteres épület egy tágabb beruházási program részeként készült el.
2024.12.11
Miközben Pakson, az új atomerőmű telephelyén már ezren dolgoznak a terület-előkészítésen, a külföldi gyártóbázisokon is folyik a munka, Szentpéterváron kovácsolják a reaktortartályt. A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a gyártásfelügyelet kapcsán a Paks II. Zrt. szakértői pozitív tapasztalatokra tettek szert.
2024.12.10
A bevezetést megelőző egyeztetésbe bevonták a jelenleg is aktív lakásfejlesztőket.
2024.12.09
Tizennégy utca, több mint 21 800 négyzetméternyi útfelülete, 6435 négyzetméternyi járda újul meg és 120 új parkolóhely is épül két projektben a jövő év végéig a Duna mentén fekvő Gönyűn. Ez a település eddigi történetének legnagyobb önerőből megvalósított beruházása.
2024.12.06
A Budapesti Gazdasági Egyetem Könyvtára és Hallgatói Központja kiemelkedő szakmai elismerésben részesült. Öt dicséretet is kiosztottak a pályázaton, többek között a Kelenföldi Alállomás homlokzatának felújításáért.
2024.12.05
Összesen 60 kilométernyi sínszál alatti 46 ezer betonaljat, azok alatt pedig több mint 105 ezer tonna zúzott követ rostáltak és cseréltek az ágyazatban.
2024.12.04
A derecskei Agroszika régi terve valósult meg a beruházással.
2024.12.03
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
2024.12.02
Egy új teherforgalmi átkelőhely létesítését, valamint az ehhez kapcsolódó útfejlesztéseket is tartalmazza a tervcsomag, amelyet közösen nyújt be az Európai Uniónak a két állam.
2024.11.29
Az üzemben, ahol egy tanműhelyt is kialakítottak, a cég megduplázhatja termelési kapacitását.
2024.11.29
Kétcsoportos bölcsőde épült a Komárom-Esztergom vármegyei Tokodon.
2024.11.28
Tavasztól látható a Leier öt fős család számára tervezett otthona, a Szentendrei Tudományos és Technológiai Ipari Park mintaház telepén.
2024.11.26
Négy óvodai csoportot ellátni képes intézményt létesítenek a Hillebrand utcában, hogy a soproni gyermekek a lehető legjobb körülmények között nevelkedhessenek.
2024.11.26
Lovas Róberttel, a Weinberg gyártási üzletágának igazgatójával a cég fejlődéséről, saját szerepéről és arról is beszélgettünk, hogy az acélipar lehet a fenntarthatóság egyik kulcsa. A sárospataki acélszerkezet-gyártó vállalat európai minőségben gyárt, és folyamatosan az új kihívásokat keresi. Lovas Róbert kicsit saját gyermekének tekinti mindazt, amivé a Weinberg lett az elmúlt évtizedek alatt.
2024.12.12
A tetőszerkezetekkel szemben támasztott elvárások rendkívül magasak: a tartósság és megbízhatóság is minimum követelmény, amit csak kiemelkedő minőségű alapanyagokkal lehet biztosítani. A Terrán KészTető által kínált előnyök a technológiai újítások mellett olyan prémium nyersanyagok alkalmazásával valósulnak meg, mint a lucfenyő, amely az előregyártott szerkezetek esszenciáját adja. Szilárdság, rugalmasság és könnyű megmunkálhatóság jellemzi, az igényeknek megfelelően tömör és rétegelt ragasztott fa formában is választható.
2024.12.11
Ismét gyermekzsivaj töltötte meg a Szabadics Építőipari Zrt. nagykanizsai irodaházát, ahol december 6-án ünnepélyesen átadták a munkavállalók gyermekeinek meghirdetett rajzpályázat díjait.
2024.12.10
Az érseki kápolnában különleges technikával készül barokk festményt lehet majd megtekinteni.
2024.12.09
Az új épület szinte minimális energiát fog igényelni, a beruházásban az elhanyagolt partszakaszt is felújítják.
2024.12.08
Az Eötvös Lorand Tudományegyetem (ELTE) a Bölcsészettudományi Karának otthont adó Trefort kert Campus hat-, valamint a Puskin utcában két helyszínen lévő, három épületegységének energetikai felújítására írt ki az intézmény feltételes közbeszerzési pályázatot.
2024.12.05
A gyógyszer- és papíripari gépeket előállító Körber jelentős fejlesztést hajtott végre.
2024.12.05
Megindult a tervezés: a Tokaji borvidék fontos útjának következő szakaszán kezdődik meg felújítás.
2024.12.04
Teltházas szakmai rendezvényen mutatta be a bim.GROUP és a KÉSZ Metaltech pár fontos projektjét az elmúlt évekből. A nap folyamán nemzetközi és hazai vendégelőadók többféle megvilágításban beszéltek a fém használatáról az építészetben.
2024.12.03
BudapART néven pályázatot hirdetett a Market.
2024.12.02
A budai irodaház-luxushotel komplexum sorban gyűjti be az elismeréseket.
2024.11.29
Csaknem 120 éve szolgálja a Mátra bortermelését a gyöngyösi Borpalota, amelynek teljes átalakításához Cemix termékeket választott a kivitelező.
2024.11.28
Ívelt üvegfelületekkel, figyelmesen kialakított homlokzattal fordul a Váci utcára hazánk legnagyobb, a SWIETELSKY Magyarország által is épített Müller-üzlete.
2024.11.27
Összehangolt cselekvéssel kell változásokat végrehajtani az energiafelhasználásban az ipar, a közlekedés, a közösségi és a mezőgazdaság területén a klímacélok teljesülésért. Az építőipari szektor egyik kiemelkedő vállalata, a Lindab régóta összepontosít fenntartható és energiatakarékos megoldások fejlesztésére, különös tekintettel a légtechnikai rendszereinél.
2024.11.26
Somogy és Baranya útjai rég várt felújítást kapnak, cikkünkben most több projektről is beszámolunk.
2024.11.25
Lendületet vett 2024-ben a Paks II. beruházás: gőzerővel folyik az építkezés, a terület-előkészítés befejezéséhez közeledik, küszöbön az első beton, készülnek az új erőmű nagyberendezései és azok az ipari csarnokok, amelyek kiszolgálják a létesítés további fázisait.