2024.10.13, Vasárnap
Nagyteljesítményű gépekkel épül a Budapest−Belgrád vasútvonal

Nagyteljesítményű gépekkel épül a Budapest−Belgrád vasútvonal

MTI

2022.08.26. 16:49 - Kolinek Nóra

A V-Híd Zrt. folyamatosan bővíti gépparkját, hogy minél felkészültebben, magas szakmai színvonalon tudja kiszolgálni a hazai vasútfejlesztéseket.

Hirdetés

A több mint 2 milliárd dollár értékű Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza referenciaprojekt, hiszen ez az első kínai-magyar fejlesztés, amelyet az Európai Unió szabályai szerint Magyarországon kínai partnerekkel közösen hajtanak végre - mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken Kiskőrösön, ahol a helyszínen tájékozódott a munkálatokról.

Palkovics László hangsúlyozta:

a 2025-re elkészülő beruházás jelenlegi szakaszában nagyteljesítményű speciális gépekkel dolgoznak a pálya kialakításán. A stratégiai, hazai és nemzetközi szempontból is kiemelt jelentőségű a projekt teljes magyarországi szakaszát egy három tagból álló konzorcium építi át, amelynek megbízásából a V-Híd Zrt. dolgozik alvállalkozóként.

A miniszter kitért arra is, hogy a pályaszakasz északi része a Budapest elővárosi forgalmat is támogatja majd, hiszen az ezáltal létrehozott ütemes menetrend a jelenlegi, körülbelül egymillió utasszámot lényegesen meg tudja majd emelni. Kifejezetten magas színvonalú, gyors, kényelmes és biztonságos közlekedési mód jelenik majd meg − közölte.

Közel 350 kilométer pálya épül át

Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: a helyszínen látható 150-es számú vasútvonal idén 140 éves, az első, Budapest-Szabadka közötti szakaszát 1882-ben adták át a forgalomnak. A tavaly októberben kezdődött munkálatok most újabb, gyorsabb fázisba léptek − tette hozzá, megjegyezve: a kiskőrösi vasútállomáson elkezdődött a vágánystabilizáló nagygépes munkavégzés. A mintegy 160 kilométeres pálya 22,5 tonnás tengelyterhelésre épül, amely lehetővé teszi a gyors személyforgalmat és a nagy tömegű áruk szállítását - tette hozzá.

Átépül 341 kilométer pálya, 91 szintbeni, kettő különszintű keresztezés, 13 gyalogos peronaluljáró, 26 lift, 29 ezer négyzetméter kényelmes beszállást biztosító magasperon épül, kialakítanak 381 P+R és 410 B+R parkolót. Továbbá 59 kilométeren zaj-és rezgésvédelmet. Ezt a vasútvonalat a legmodernebb ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszerrel és korszerű biztosítóberendezéssel is felszerelik - sorolta.

Sárváry István, a V-Híd Zrt. vezérigazgatója

A V-Híd korszerű gépparkkal szolgálja ki a hazai vasútfejlesztéseket

Sárváry István, a kivitelező V-Híd Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években mintegy 20 milliárd forintos befektetés során gépesítettek. Hozzátette:

minden olyan géppel és nagy géppel rendelkeznek, amely ahhoz szükséges, hogy az időben és megfelelő minőségben építsék meg a vasútvonalakat.

A MÁV közleménye szerint a Soroksár és Kelebia között további szakaszokon is folyamatban vannak a munkálatok, szeptember 1-től megindul a Kiskunhalas-Kisszállás szakaszon az új nyomvonal földmunkája a V-Híd tulajdonában lévő gépekkel és eszközökkel.

Galéria

Kötött pályaV-Híd Építő Zrt.Budapest-Belgrád vasútvonalKiskőrösvasútfejlesztésMÁV-Volán-csoportMÁV

Hírlevél

Hirdetés