A vidéki városok ipari infrastruktúra fejlesztésére irányuló program részeként közel 3 vágánykilométer hosszan építenék át a vonalszakaszt.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium az uniós közbeszerzési közlönyben felhívást tett közzé a Dunakeszin kialakítandó vasúti rakodó terminál tervezéséről. Ahogy korábban megírtuk a projekt a vidéki ipari infrastruktúra fejlesztésének támogatását célzó program része.
A hirdetmény szerint a nyertes ajánlattevő feladata lesz az előkészítés során a megvalósíthatósági tanulmány és az engedélyezési tervek elkészítése, a tenderdokumentáció összeállítása, az építési engedélyek megszerzése, a szükséges engedélyezési eljárások lefolytatása, helyszíni felmérések elvégzése.
A tervezési feladat megközelítőleg összesen 3 vágánykilométer hosszú egybefüggő, országos közforgalmú vasúti vonalszakasz átépítését érint (beleértve Dunakeszi-Gyártelep megállóhelyet, a villamosított vontatóvágányt és az ipari park szomszédságában vasúti rakodó kialakítását).
A terv része:
A kiírás szerint Dunakeszi-Gyártelep megállóhelyen 55 centiméter magas peronokat alakítanak ki, akadálymentessé teszik az állomást, fejlesztik az utasforgalmi létesítményeket, kiépítik az utastájékoztatást, mindemellett átalakítják az állomási biztosítóberendezési- és távközlési rendszert, és megtervezik a rakodó terminál biztosítóberendezési- és távközlési rendszerét.
A feladat része az érintett műtárgyak építésének, átépítésének, bontásának tervezése, illetve a kapcsolódó útátjárók építésének és átépítésének tervezése.
Az ajánlatokat 2023. szeptember 21-ig várják.
A most induló fázisban az új oszlopok alapozása és az ehhez tartozó ideiglenes forgalomtechnika kiépítése zajlik.
Megkezdődött a speciális vízelvezető-rendszer építése a Szentgál és Városlőd-Kislőd közötti szakaszon.