A kormány csaknem 16 milliárd forintot szán a művészeti- és sportoktatást is támogató középiskolai campus kiépítésére, amely négy intézmény diákjait szolgálja majd ki.
A székesfehérvári középiskolai campus kialakítására összesen 15,9 milliárd forintos támogatást kap a város, miután a kormány arról döntött, hogy a következő három évben a központi költségvetésből újabb 8,4 milliárd forintot biztosít erre a célra - közölte az önkormányzat kommunikációs központja kedden.
A közleményben Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett rá, hogy erre a célra már korábban nevesítettek 7,5 milliárd forintot a központi költségvetésben, ezt a támogatást egészítette ki a kormány júliusi határozata. A 8,4 milliárd forintot 2017 és 2019 között biztosítja a kormány a központi költségvetésből.
Tavaly május 26-án Orbán Viktor miniszterelnök a Modern városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár polgármesterével, Cser-Palkovics Andrással. Ekkor jelentette be a kormányfő, hogy a város üresen álló ingatlanjainak valamelyikén modern középiskolai oktatási központot valósítanak meg. Az új középiskolai campus megfelelő infrastruktúrát biztosít majd a természettudományos tárgyak oktatásához, az idegen nyelvi és a művészeti képzésekhez, valamint a sportoláshoz.
Sopronban felújíthatják a városi gyűjtőutakat. A beruházás keretében 23 utcában, összesen mintegy 7991 méter hosszon valósulhat meg útburkolat-felújítás és állapotjavítás.
Kazincbarcika városa az elmúlt években nagyszabású fejlesztési programba kezdett, hogy korszerű, közösségformáló tereket hozzon létre a helyiek és a környékbeliek számára. Ennek egyik legfontosabb eleme a Kazincbarcikai Vízi Komplexum megújítása volt, amely mára a város egyik legmodernebb és leglátogatottabb sportlétesítményévé vált.