Kínai-magyar vegyesvállalat koordinálja majd a 166 kilométer hosszú szakasz korszerűsítését. A tervezés és a kivitelezés tendereztetése 2017-ben indul.
Megalakult a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújításáért - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szombat este.
A projekt célja a Budapest és Belgrád közötti 350 kilométeres szakaszon emelt szintű vasúti összeköttetés biztosítása, csökkentve a két főváros közötti személy- és áruszállítási menetidőt. A fejlesztésre kijelölt magyar szakasz a 150-es számú Budapest-Kelebia vasútvonal 166 kilométer hosszban. A műszakilag elvárt cél a kétvágányúsítás és a 160 km/órás sebesség. A pálya legfeljebb 740 méter hosszú vonatok közlekedtetésére lesz alkalmas, az Európai Unió műszaki előírásainak megfelelve.
A tájékoztatás szerint a tervezési és a kivitelezési munkák tendereztetése a jövő év folyamán kezdődik meg. A magyar vonalszakaszon az Európai Unióban és a Magyarországon hatályos műszaki előírásoknak kell érvényesülniük.
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról a magyar és a kínai kormány 2015. november 24-én, Szucsouban kötött egyezményt. A Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságot a 2016-ban hatályba lépett szerződésnek megfelelve alapította a magyar vasúttársaság és a kijelölt kínai társaságok (China Railway International Corporation és a China Railway International Group). A vegyesvállalatban 85%-os a kínai és 15%-os a magyar részvételi arány.
A közös vállalat feladata tenderek előkészítése és lefolytatása a tervező és kivitelező kiválasztására, a szerződések megkötése, valamint a megvalósításnál a projektmenedzsment és monitoring ellátása. A vegyesvállalat nem végezhet kivitelezési feladatokat, csak a tervező és fővállalkozó munkáját koordinálja majd, a független mérnök és európai uniós tanúsító szervezetek mellett. A nemzetközi szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi a projektre vonatkozó beszerzési szabályzat is, amelynek alkalmazásával választják ki a felújítás tervezőjét és kivitelezőjét. A beszerzési szabályzat EU-konform, megfelel az Európai Unió előírásainak.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.