Elkészült a tavasszal megnyíló új Ikea áruház szerkezete, jelenleg a belső gépészeti munkák folynak - tájékoztatott Szabó Ágnes áruházvezető szerdán. Az áruház belső kialakítása és a termékek elhelyezése év elején indulhat.
A mintegy 16,8 milliárd forintos beruházással megépülő áruház az Ikea harmadik üzlete Magyarországon, és ez lesz az ország legnagyobb áruháza. A soroksári létesítmény csaknem 35 ezer négyzetméteres lesz, 1200 férőhelyes parkolóval, ahol elektromosautó-töltőket is elhelyeznek. Épül hozzá kültéri játszóház is, amit a soroksári óvodások terveinek felhasználásával készítenek el.
A jövő tavasszal megnyíló áruházba háromszáz új dolgozót vesz fel az Ikea, a munkaerő toborzása október óta tart: a dolgozók nagyjából ötven százalékát már felvették. Eladási területekre, logisztikai és éttermi egységekbe keresnek még munkaerőt. Szabó Ágnes az épülő áruház bemutatóján a toborzási tapasztalatokról azt mondta, hogy az első körben kilencszáz jelentkező volt, az áruház megnyitására így biztosan sikerül feltölteni a létszámot.
Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője hozzátette, hogy az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban van, Magyarországon várhatóan 2017-ben elindulhat.
Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, összesen 330 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel. Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2015. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14 százalékkal, 47 milliárd forintra nőtt.
A BuildEXT irodájában elkészített tervek alapján alakítják ki a Tokaj-hegyaljai Tanuszodát.
A „ KE-VÍZ 21” Zrt. húsz hónapnyi intenzív munkája eredményeként elkészült a “Bodrog-parti Athénnek” is nevezett Sárospatakon, a Tokaj-Hegyalja Egyetem helyi védelem alatt álló, több mint százéves Lechner-épületének rekonstrukciója.