A 4-es metró kelenföldi végállomásánál átadták a negyedik, egyben utolsó P+R parkolót, mely kedd délután egy órától ingyenesen igénybe vehető.
Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes a kelenföldi P+R parkolók projektzáró rendezvényén elmondta: az utolsó P+R parkoló a MÁV használaton kívüli vágányainak helyén 11 hónap alatt készült el. Az új parkolót összekapcsolták az aluljáróval, új közvilágítási rendszert építettek ki, valamint térfigyelő kamerákat is elhelyeztek.
A négy parkoló létesítése több mint négymilliárd forintba került közel százszázalékos európai uniós támogatás mellett. Az új 500 férőhellyel együtt már mintegy 1500 parkolóhely áll az autósok rendelkezésére.
A főpolgármester-helyettes emlékeztetett, hogy a 4-es metróberuházás legfőbb indítéka a belváros autós forgalmának csillapítása volt, s ez nem megy P+R parkolók építése nélkül, hiszen itt lehet lerakni az autót, hogy tömegközlekedéssel folytassuk az utat. Jelenleg Budapesten mintegy 5000 férőhellyel működnek P+R parkolók, a tervek szerint ez a szám közel a kétszeresére nő majd a ciklus végére. A metró végállomásánál lévő P+R parkolók maximális kihasználtsággal üzemelnek - jegyezte meg Szeneczey Balázs.
Már zajlik a Bregyó napközis tábor épületének teljes felújítása, a környezete is szebb lesz.
Zöldtetős épületekkel, a korábbinál harmadával több fával és a műemlék fűtőház megmentésével valósít meg beruházást Budapest egyik legszebb városrészén a Market Asset Management Zrt.