Kerékpárút épül és hajójárat indul a baranyai térségben egy európai uniós fejlesztési program keretében.
Baranya megyében 38 szervezet 29 pályázata összesen 1,6 milliárd forint (85 százalékos támogatásintenzitású) forrást nyert el az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében - ismertette hétfőn Szűcs Márton, a két ország közös fejlesztéseit koordináló HU-HR Közös Titkárság vezetője Pécsett.
A feltételekre térve kiemelte: a projektek megvalósításához magyar és horvát partner szükséges; a 85 százalékos támogatásintenzitású forráshoz 10 százalék magyar nemzeti társfinanszírozás jár, azok megvalósításához öt százalék önerőre van szükség. Nonprofit szervezetek, az állami, az önkormányzati és a civil szféra képviselői gazdaságfejlesztési, természet- és környezetvédelmi, kulturális értékvédelmi és oktatási célú együttműködésekre pályázhatnak.
Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének fideszes elnöke az eseményen kiemelte, hogy a program keretében:
Szűcs Márton azt is hangsúlyozta, hogy a Baranyát érintő fejlesztéseken túl 930 millió forintos forrásból folytatódik a horvát-magyar aknamentesítési program, amelyet a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Horvát Aknamentesítési Központ és a Duna-Dráva Nemzeti Park közösen valósít meg.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.