A Market kivitelezésében új sebességváltó gyár épül Heves megye székhelyén, amit a kiváló infrastruktúra és a magasan képzett szakemberek miatt választott a német ZF.
Letették a ZF Hungária Kft. új sebességváltó üzemének alapkövét Egerben. Az eseményen Őszi Csilla, a vállalat ügyvezető igazgatója közölte: a mintegy 100 millió eurós (30,8 milliárd forintos) beruházás részeként 2018 nyarára megépül egy 40 ezer négyzetméteres új csarnok, ahol személygépjárművekhez készítenek majd 8 fokozatú automata sebességváltókat.
Az üzem kivietelezője a Market Építő Zrt.
A létesítmény felépítése és a hozzá kapcsolódó gépbeszerzés a ZF Hungária Kft. bő két évtizedes történetének legnagyobb fejlesztése - húzta alá Őszi Csilla. Hozzátette: reményeik szerint a most induló bővítés a gyár következő 20 évét is megalapozza, hiszen az új csarnokban gyártott sebességváltók világszínvonalú, innovatív termékkel egészítik ki a társaság jelenlegi palettáját.
Ralph Bast, a német ZF AG személygépjármű automata sebességváltó üzletágának vezetője elmondta: a beruházás eredményeként egy évente 290 ezer sebességváltó gyártását lehetővé tevő üzem jön létre, melynek termékei a ma elérhető legkorszerűbb technológiát képviselik. Hozzátette, hogy Eger elsősorban a sebességváltó-gyártás terén szerzett tapasztalatával, magasan képzett szakembereivel és kiváló infrastruktúrájával nyerte el a cégcsoporton belüli lehetőséget a projekt megvalósítására.
Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) befektetési elnökhelyettese a régió legnagyobb volumenű és legtöbb munkahelyet létesítő projektjének nevezete a ZF Hungária beruházását.
A ZF Hungária anyavállalata világszerte 40 országban van jelen és gyárt erőátviteli berendezéseket.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.