A 4,5 milliárd forintos beruházással az elektromos autók és mobiltelefonok töltőit is előállító Ten Pao jött Magyarországra, háromszáz új munkahelyet teremtettek a borsodi városban.
Hongkongban bejegyzett kínai vállalat épített elektronikai komponens gyárat Miskolcban, a Ten Pao 4,5 milliárd forintos beruházása során elkészült központban 300 főt foglalkoztatnak majd. Az új üzemet energiahatékonyan alakították ki, a környezetbarát termelésre helyezik a hangsúlyt, illetve az automatizálás is különösen fontos a gyár működésében – derült ki a cég és a Külügyminisztérium közös sajtótájékoztatóján.
A miskolci gyárban elektromos töltőket, nyomtatott áramköröket és automata kapcsolókat állítanak elő, a termelés csütörtökön indul meg. Elektromos autókhoz, mobiltelefonokhoz és laptopokhoz is használják majd a gyárban előállított komponenseket. Várhatóan évente 100 millió dollárnyi árut állítanak elő, melynek jelentős része exportra fog kerülni.
Jang Ping-ping, a Ten Pao elnöke elmondta: a jó magyar-kínai kapcsolatoknak és a magyar állam, valamint a miskolci önkormányzat által nyújtott kedvezményeknek köszönhetően választották beruházásuk helyszínéül az észak-magyarországi várost. Kiemelte: a gyár építése a cég nemzetközivé válásának fontos állomása azt követően, hogy 2015-ben bevezették a hongkongi tőzsdére.
Hét emeletes lakópark beruházása rajtol el az év végén.
Környezetbarát gyárral erősít a német ZF Chassis Modules, a Market építette fel a komplexumot.