Az 1879-ben átadott Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom műemléképületét 933 millió forintból állítják helyre.
Jelentős műemlékfejlesztési beruházás kezdődhet el a főváros IX. kerületében. A közbeszerzési értesítő adatai alapján a CONFECTOR Mérnöki Iroda Kft. végzi el a közel 150 éves Assisi Szent Ferenc-templom restaurációs munkálatait 933 millió forintból.
Az 1867 és 1879 között Ybl Miklós tervei alapján felépített háromhajós templomot eklektikus stílusban alakították ki. A 66,7 méteres magas épületet egy korábban, az 1838-as pesti árvízben elpusztult ferences templom helyén építették fel.
A műemlékingatlan felújítása során először a terepszint alatt monolit vasbeton szerkezetű cölöpalapozású alépítményt alakítanak ki. Emellett a talajvíznyomás csökkentésére új lemez-, bevonat- és injektált szigetelést alakítanak ki összesen mintegy 3200 négyzetméternyi felületen.
A templom belső vakolatait 1500 négyzetméteren restaurálják, a külső homlokzat kő- és téglaburkolatát pedig több mint 5000 négyzetméteren javítják ki. Az épület magastetőzetét mintegy 1700 négyzetméteren újítják fel, melynek során a harangtorony és a lépcsőházi tornyok is pikkelyes rézlemezből kialakított tetőt kapnak.
Emellett többek között
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.