2024.03.29, Péntek
Gül Baba türbéje a ZÁÉV által vált a főváros méltó díszévé
MTI

Gül Baba türbéje a ZÁÉV által vált a főváros méltó díszévé

MTI

2018.10.09. 15:15 - Antal Zsófia

Átadták a 2,5 milliárd forintból felújított sírkápolnát és környezetét a II. kerületben.

Hirdetés

Felavatták Gül Baba türbéjét Budapest II. kerületében: a műemléknek és környezetének felújítását 2,5 milliárd forintból a ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezte. A projekthez hozzátartozott a környező park és három utca felújítása is.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., valamint a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség megállapodásának értelmében Törökország több mint hárommillió euróval (mintegy 930 millió forint) járult hozzá a projekt költségeihez.

fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

 

Időszerű volt a jelentős művészettörténeti értékű épület felújítása

Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök társaságában. A miniszterelnök felidézte: 1914-ben a türbét fenntartandó műemléknek nyilvánították, sok török járt itt, és becsben tartották Budapest polgárai is. Az épületnek viszontagságos a történelme, de mára visszanyerte régi fényét. Orbán Viktor megköszönte a felújításban résztvevő szakemberek munkáját, valamint a török elnöknek azt, hogy figyelmet fordított a kezdeményezésre, és az átadásra Magyarországra látogatott.

fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Varga Mihály pénzügyminiszter a megnyitón arról beszélt, hogy Gül Baba türbéje egyedülálló történelmi és építészeti műemlék, jelentős szakrális és művészettörténeti érték, amely kiemelt szerepet tölt be Budapest építészeti emlékei között. Időszerű volt a rekonstrukció, alapos és körültekintő munkák zajlottak, minőségileg újulhatott meg a műemlékegyüttes. Úgy vélte, a létrejött közösségi tér méltó dísze a kerületnek és a fővárosnak, igazi turisztikai célponttá válhat.

Gül Baba türbéje egy 16. században épült török sírkápolna a budapesti Rózsadombon. Gül Baba, a Rózsák atyja, bektási dervis, azaz harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben a megszálló török sereggel érkezett Budára, és a legenda szerint a város elfoglalásának hálaadó ünnepén, 1541. szeptember 2-án halt meg.

műemlékfelújításZÁÉV Építőipari Zrt.Mi épül?II. kerület

Hírlevél

Hirdetés