Élénk az érdeklődés a még üres telkek iránt is, előnyben részesítik azonban a helyi vállalkozások igényeit.
Táton 51 ezer négyzetméteren kisvállalkozói ipari parkot alakítottak ki, amelyben 17 vállalkozásnak kínálnak telephelyet – közölte Turi Lajos, a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere. A tavaly novemberben indult beruházásra 304 millió forintot nyert el az 5300 lakosú Tát a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán.
Az önkormányzati tulajdonú ingatlanon kialakított telkeket belső úthálózat köti össze, megépült a közvilágítás és az áramellátáshoz szükséges kábelhálózat, valamint a víz- és szennyvízvezetékek és a csapadékvíz-elvezetés műtárgyai.
Az ipari park területén 150-200 ember dolgozik, főként az esztergomi Suzuki gyár beszállítói. A még üres telkek iránt élénk az érdeklődés, azonban az önkormányzat elsőként a helybeli vállalkozások bővítési igényeit szeretné kielégíteni.
Az értékesítésről szerződést kötnek az új betelepülőkkel, akik öt évig bérleti díjat fizetnek, amelyet az állam kap meg. Ezt követően tulajdonukba kerül a telek, a maradványösszeget pedig az önkormányzat költségvetésébe fizetik be.
A korábban árvízveszélyes terület fejlesztésére az új gát megépítésével nyílt lehetőség, illetve az önkormányzat korábban 30 millió forintos, sajáterős beruházással föld alatti kábellel váltotta ki az ingatlant átszelő távvezetéket.
Megoldást kínál Rétság, Tolmács és a taváról ismert Bánk települések szennyvizének kezelésére az az átfogó infrastrukturális fejlesztés, amely tavaly nyáron kezdődött és a tervek szerint az év végéig elkészül. A beruházás lökést ad a térség gazdasági fejlődésének és környezetvédelmi hatása is jelentős.
Újabb modern, világítással és vízelvezetéssel ellátott sportpályák épültek a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési programjában, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. közreműködésével. Négy borsodi településen a projekt segítségével a hátrányos helyzetű térségekben élők számára is 21. századi körülményeket teremtettek a mozgáshoz.