2024.03.29, Péntek
Közel a befejezéshez a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti vasútfejlesztés
Fotó : NIF Zrt.

Közel a befejezéshez a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti vasútfejlesztés

magyarepitok.hu

2018.12.10. 12:41 - Hegedűs Gergely

A Bodrog menti településeket bekapcsoló vasútvonalon befejeződött a vágányfelújítás, újra elindult a vonatforgalom.

Hirdetés

Ütemterv szerint haladnak a munkálatok a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonalon - derült ki a beruházó NIF Zrt. híréből. A 80-as vasútvonal villamosítása és egyéb fejlesztése 2017 nyarán indult el a Vasútvill Kft. és a Vasútépítők Kft. kivitelezésében.

A két cég 46,3 kilométeren építi meg a villamos felsővezetéki rendszert a szükséges energiaellátó szerkezettel együtt. Emellett korszerűsítik az állomásokat és megállóhelyeket, a térvilágítást, továbbá korszerű utastájékoztató és biztosító berendezéseket telepítenek. Az állomásokon magas peronokat emelnek, valamint új villamos váltófűtő berendezéseket létesítenek. A 80-as vasútvonal a Miskolc-Nyíregyháza vonalról északkeleti irányban ágazik ki, és a Bodrog mentén haladva fut az országhatárig.


A vonal jórészén már elkészült a villamosítás

A NIF közleménye szerint teljes egészében megújult a vasúti pálya Sátoraljaújhely és Sárospatak között: befejeződött a földmű- és pályaszint emelése, és a felújított vágány visszaépítése. A 7,7 km hosszú nyíltvonali szakaszon kiépül a felsővezeték, a biztosítóberendezés és a távközlés is.

Mindezeknek köszönhetően december 9-én a teljes Mezőzombor-Sátoraljaújhely vonalon megindult a vonatközlekedés.

A 38,6 kilométeres Mezőzombor-Sárospatak szakaszon, valamint Sátoraljaújhely állomáson a felsővezetékhálózat már teljesen elkészült, csak a beszabályozási munkák vannak hátra.

Bodrogkeresztúr, Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak állomásokon a pályaépítési munkák befejeződtek. Ennek keretében

  • átalakították az állomások vágányhálózatát,
  • megépültek az új magasperonok,
  • elkészült a peronok burkolata, mely megfelel a legkorszerűbb esélyegyenlőségi előírásoknak is.


Nyárig zajlanak a munkálatok

A felvételi épületekben elkészültek a biztosítóberendezési és távközlési rendszerek elhelyezéséhez szükséges technológiai helyiségek. Jelenleg folyamatban van az új biztosítóberendezés telepítése az állomásokon, valamint a központi forgalomirányító rendszer (KÖFI) kialakítása Sátoraljaújhely állomáson. A távközlési hálózat, valamint az utastájékoztató rendszer kiépítése is a tervek szerint halad.

Várhatóan nyáron fog befejeződni a projekt. Az átadást követően a vonalszakaszon visszaállításra kerül a kiépítési pályasebesség az állandó és ideiglenes lassújelek megszüntetésével.

Mi épül?vasútfejlesztésSárospatakSátoraljaújhelyMezőzomborVasutvill Kft.Vasútépítők Kft.

Hírlevél

Hirdetés