2024.04.20, Szombat

Vasútépítők Kft.

A nyár elején adnak át 13 kilométernyi új vasúti pályát a fővárosi agglomerációban

2021.03.08

Vasútfejlesztés

Két évtized után először készül el az országban új nyomvonalon épülő pályaszakasz.

Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét

2020.11.06

Vasútfejlesztés

A Haller delta projekt során új vágánypár létesült a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba.

Útépítéssel halad a Budapest-Pécs vasútvonal északi szakaszának fejlesztése

2020.07.08

Vasútfejlesztés

A fővárost és Pécset összekötő vasútvonal összesen 27,9 kilométerén dolgozik a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma: jelentős szakaszon gyorsul 160 km/h-ra a vonatok sebessége.

A metrófelújítás indítja el a pesti fonódó villamoshálózat fejlesztését

2020.05.19

M3-as metró

Közvetlen járat indulhat majd a Nagyvárad tér és a Jászai Mari tér között, melyet a metró középső szakaszának felújítását váltja ki részben.

Átadták az új közúti hidat Százhalombattán

2020.04.02

Vasútfejlesztés

A MOL Dunai Finomító elérhetőségét biztosító átjáró a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők által újul meg egy átfogó vasúti korszerűsítés keretében.

Országszerte 1100 kilométernyi vasútvonal kap fejlesztést

2019.10.29

Mi épül?

A jelenlegi időszakban mintegy 660 kilométernyi vasútvonalat újítanak fel, további 440 kilométernyi vonalon végeznek villamosítást.

Nagyobb sebességre kapcsolt a Budapest-Pécs vasútvonal építkezése

2019.08.22

Útépítés

A Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma mintegy 27,9 kilométernyi pályát fejleszt Százhalombatta és Pusztaszabolcs között.

46 kilométernyi villamosított vasúttal gazdagodott a zempléni térség

2019.07.15

Mi épül?

A Bodrog mentén futó vasútvonalon a lassú pályaszakaszokat is felszámolták, magas peronok és új átkelőhelyek épültek.

Megkezdődött a százhalombattai közúti híd meghosszabbítása

2019.06.03

Aktuális

A MOL Dunai Finomító elérhetőségét biztosító átjáró a Mészáros és a Vasútépítők által újul meg, egy átfogó vasúti korszerűsítés keretében.

Jövő nyárra befejeződik a vasúti felújítás Százhalombatta és Ercsi között

2019.01.24

Aktuális

A Mészáros és Mészáros és a Vasútépítők munkájának köszönhetően 15,7 kilométer hosszan bővül ki a pálya, fél évvel későbbre pedig már Pusztaszabolcsig elkészül a korszerűsítés.

Ezek a cégek már a gólyatábortól támogatják a következő generációt

2018.08.31

Aktuális

A BME és a SZIE elsőéves hallgatói előadásokkal és hasznos ajándékokkal gazdagodtak a Magyar Építő, a Duna Aszfalt és a HBM jóvoltából.

Megújult a Dombóvár-Kaposvár vasútvonal, csökken a menetidő

2016.12.10

Mi épül?

A MÁV a közel 24 kilométeres vonalszakaszt 9,7 milliárd forintból korszerűsítette, így a pályán visszaáll az eredetileg engedélyezett, óránkénti 100 kilométeres sebesség.

Tervezői bravúrral valósult meg a pesti fonódó villamoshálózat első eleme

2020.11.25

Mi épül?

Számos kihívással szembesültek a kivitelező mellett a Főmterv szakemberei a Haller delta projekt során. A tervezés során figyelmet fordítottak a forgalomirányítás, a villamos vágányok és a felsővezetékek, a közművek és a közút kialakítására. Emellett megoldották a forgalomirányítást, biztonságosan kialakították a deltavágányokat és a közutat, és ügyeltek az út alatt húzódó számos távközlési és elektromos kábelre is. Mindezt egy budapesti szinten is nehéz közműadottságokkal és nagy közúti forgalommal rendelkező helyszínen.

Elrajtolt a Budapest-Belgrád vasút fejlesztése

2020.07.14

Vasútfejlesztés

A görög Athén-Píreusz kikötő felől Európába tartó kínai áruk fő útvonalának szánt pálya magyarországi része 152 kilométer hosszú.

Egy évtized alatt 300 milliárd forintnyi beruházást kapott a balatoni vasúthálózat és még folytatják a fejlesztéseket

2020.06.19

Iparági hírek

Többek között Kelenföldtől Balatonszentgyörgyig, Fonyódtól Kaposvárig megújultak vonalak és állomások, miközben jelenleg is folyik az északi parti szakasz villamosítása.

Aláírták a szerződést: megkezdődik a Budapest-Belgrád vasútvonal építkezése

2020.04.24

Vasútfejlesztés

A 152 kilométeres magyar pályaszakasz kivitelezése elrajtol.

Így halad a Budapest-Pécs vasútvonal Fejér megyei fejlesztése

2020.03.10

Vasútfejlesztés

Átfogó projektben fejleszti az Intercity járatok által is használt 40a vonalat a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vasútépítők Kft konzorciuma.

Birtokba vette a forgalom a megújult százhalombattai vasútállomást

2019.09.05

Mi épül?

A Mészáros és Mészáros, illetve a Vasútépítők átadta a megálló új gyalogos átjáróját melyen keresztül biztonságosan közelíthetőek meg a peronok.

Legalább 1000 milliárdnyi vasútfejlesztés várható ebben az uniós ciklusban

2019.07.23

Mi épül?

Az új vasúti stratégia a százezer lakosnál népesebb nagyvárosok eléréséhez minimum óránként 120-160 kilométeres sebességű vonatokat irányoz elő. A többi városnál ugyanez a szám 100-120 kilométer.

Így épül meg a Budapest-Belgrád gyorsvasút az országhatárig

2019.06.12

Aktuális

Kihirdették a 152 kilométer hosszú pálya kivitelezésének részleteit.

Hídépítéssel halad a Budapest-Pécs vasútvonal beruházása

2019.04.04

Mi épül?

A Százhalombatta és Pusztaszabolcs közötti pályán a Mészáros és Mészáros, illetve a Vasútépítők konzorciuma dolgozik.

Közel a befejezéshez a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti vasútfejlesztés

2018.12.10

Mi épül?

A Bodrog menti településeket bekapcsoló vasútvonalon befejeződött a vágányfelújítás, újra elindult a vonatforgalom.

Villamosítják a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasútvonalat

2017.09.05

Mi épül?

Éjszakai munkában dolgoznak a 46 kilométeres szakaszon, így a közlekedést csak kisebb mértékben akadályozza a fejlesztés.