Kihirdették a 152 kilométer hosszú pálya kivitelezésének részleteit.
Megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben a Budapest-Belgrád gyorsvasút Soroksár és Kelebia közötti szakaszára vonatkozó szerződése. Az óriásprojektben a MÁV 150-es számú vasútvonalát fejlesztik mintegy 2,078 milliárd dollárból (ez középértéken 589,18 milliárd forintnak felel meg). A fejlesztés fővállalkozói a magyar RM International Zrt., illetve a kínai érdekeltségű China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., valamint a szintén kínai China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. Az óriásprojekten számos jelentős hazai és a kínai vállalat dolgozik alvállalkozóként, a teljes felsorolás cikkünk végén olvasható.
A beruházás során egy kétvágányú vasúti pályát adnak át, melynek tervezési sebessége 200 km/h, engedélyezési sebessége pedig 160 km/h lesz majd, tengelyterhelése pedig 225 KN. Az uniós TEN-T hálózati szabványoknak megfelelő fejlesztés összesen 152 kilométert érint majd a főváros és a déli országhatár között. A tájékoztató szerint az útvonalon akár 750 méter hosszú tehervonatok is közlekedhetnek majd.
A szerződés megába foglalja a teljes projektet a kisajátítási tervek elkészítésétől és az összes építési engedély megszerzésétől kezdve a teljes tervdokumentáció elkészítésén keresztül az építési ütemtervek kialakításán át egészen a kivitelezésig.
Az óriásprojektben résztvevő alvállalkozók a kiírás szerint a következő vállalatok lesznek
Szulovszky András két különleges – és látszólag egymástól távol álló területen is otthon érzi magát. A Paks II. Zrt. vezető létesítési szakértője a mélyépítés területén dolgozik. Napi munkája végeztével azonban a magasba tör: az amatőr csillagászat és az asztrofotózás köti le az érdeklődését.
Nagyon kemény, egyéves munka kellett az ágazat új szabályozásának kidolgozásához: státuszkonzervatívak voltak az érintett szereplők a miniszter tapasztalatai szerint, aki a tervezett állami beruházásokról is beszélt lapunknak.