A fővárost és Pécset összekötő vasútvonal összesen 27,9 kilométerén dolgozik a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők konzorciuma: jelentős szakaszon gyorsul 160 km/h-ra a vonatok sebessége.
Legutóbb a százhalombattai közúti híd átadása kapcsán érkezett hír a Budapest és Pécs között futó MÁV-vonal fejlesztéséről. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában
Mindkét beruházást a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vasútépítők Kft. konzorciuma kivitelezi, az alapkövet 2018 szeptemberében rakták le.
Az érintett 40a pályát az Intercity-járatok is rendszeresen használják, megújult szakaszain a vonatok javarészt 160 km/h sebességgel haladhatnak majd.
Most a NIF legújabb tájékoztatójából kiderül, hogy a Százhalombatta-ercsi elágazás beruházásában szintén részleges átépítést kapó 6-os főút egy szakaszán vezettek be ideiglenes korlátozást.
Reggel 8 órától ideiglenesen forgalomba helyezték a főút nemrég elkészült korrekciós útszakaszát a 29+909 – 31+861 km szelvények között. Mivel a már kiépített új pálya mindkét végén még csatlakozó útszakaszokat alakítanak ki, mindkét helyszínen félpályás tereléssel ideiglenes forgalomkorlátozást vezetnek be a hiányzó csatlakozó útpályaszakaszok kiépítéséig. A forgalomkorlátozás várhatóan augusztus közepéig tart majd.
Mindössze 14 hónap alatt épült meg a Duna-Tisza-csatorna felett átívelő 54,4 méter hosszú kétvágányos vasúti híd.
Hitelből és saját forrásból 800 milliárdot fordíthatnak jövőre a vasúti pályák és a gördülőállomány felújítására.