A MOL Dunai Finomító elérhetőségét biztosító átjáró a Mészáros és Mészáros, valamint a Vasútépítők által újul meg egy átfogó vasúti korszerűsítés keretében.
Átadták a forgalomnak a százhalombattai olajfinomító előtti, meghosszabbított közúti felüljárót, melynek projektje tavaly júniusban kezdődött meg. A fejlesztés a Százhalombatta–Pusztaszabolcs vasútvonal korszerűsítésének részeként valósult meg, melynek munkálatait a Mészáros és Mészáros Kft., illetve a Vasútépítők Kft. alkotta konzorcium végzi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában.
Az átfogó vasúti felújítás két ütemben zajlik: elsőként a Százhalombatta és Ercsi elágazás közötti szakaszt korszerűsítik, második ütemében pedig az Ercsi elágazás és Pusztaszabolcs közötti szakasz fejlesztésére kerül sor.
A Százhalombatta és Ercsi elágazás közötti, 15,7 km hosszú vasútvonalszakasz felújításának keretében 11,4 km hosszan teljesen új nyomvonalon épül ki a kétvágányú pálya. A pályabővítés miatt a MOL Dunai Finomító környezetében lévő, vasút felett átívelő közúti híd meghosszabbítására volt szükség. A hidat az átépítési munkálatok idejére a forgalom elől lezárták, a zavartalan közlekedés fenntartásának érdekében egy ideiglenes híd épült.
Mostantól az újonnan átadott, meghosszabbított, 2x1 sávos közúti hídon keresztül közelíthetik meg az autósok a 6. sz. főút körcsomópontját és az M6 autópályát az eddig használt, ideiglenes hídon keresztül biztosított kétirányú terelőút helyett.
Az új hídon keresztül közelíthető meg a MOL Dunai Finomító és a Százhalombatta felé vezető Olajmunkás út is. A forgalomterelés során a Dunai Olajfinomító előtt a körforgalom hídra nyíló ágát megnyitják, vele egyidőben a terelőutat lezárják. Az átterelést követően megkezdődik az ideiglenes híd elbontása.
A Százhalombatta–Ercsi elágazás közötti vasúti beruházás átadása 2020 végén várható. Az utazóközönség tavaly szeptember óta használhatja Százhalombatta állomáson a peronok megközelítésére szolgáló új gyalogos aluljárót. Ezzel egyidőben elkészült Százhalombatta állomás végleges, teljes vágányképe, megépültek a magasperonok, és a teljes állomás ideiglenes forgalomba helyezése is megtörtént.
A Százhalombatta–Pusztaszabolcs teljes vonalszakasz beruházásának keretében megvalósul a teljes vasúti pálya korszerűsítése, új elektronikus biztosítóberendezést, korszerű utastájékoztatási és távközlési rendszert építenek ki. A fejlesztésnek köszönhetően kis szakaszon 120 km/h, nagyobbrészt 160 km/h sebességgel haladhatnak majd a vonatok, több állomás és megállóhely is megújul.
A Soroksár-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasút kétvágányúsításán és villamosításán kívül, számos, az állomásokhoz és az utasforgalomhoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztés valósul meg a 150-es vonalon. A Colas egyebek mellett három gyalogos aluljárót épít, ezek közül a legnagyobb, Délegyházán valósul meg.
A magyar szakemberek Svédország északi részén, éjszakai vágányzárban építettek át mintegy 30 kilométernyi vasúti szakaszt. A projekt kihívása volt, hogy minden reggelre készen kellett átadni a forgalomnak az adott etapot; különlegessége pedig, hogy ezen a területen márciustól augusztusig úgynevezett „fehér éjszaka” van, vagyis alkonyati fényekben zajlott a munka.