Többek között Kelenföldtől Balatonszentgyörgyig, Fonyódtól Kaposvárig megújultak vonalak és állomások, miközben jelenleg is folyik az északi parti szakasz villamosítása.
A nyári vasúti menetrend elindítása és a megújult Utasellátó szolgálat indulása alkalmából tartott sajtótákékoztatót a MÁV vezetősége a Déli Pályaudvarban pénteken. A menetrend bevezetésével gyakoribbak lesznek a balatoni járatok – emelték ki.
A Balaton-fókuszú eseményen Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kitért az elmúlt tíz év a fővárost és a magyar tengert összekötő vasúti fejlesztéseire is, melyeket figyelemfelkeltő számokkal illusztrált: az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz.
Mint lapunk korábban megírta, a jelentős fejlesztéseket Kelenföld és Százhalombatta között a V-Híd Zrt. és az A-Híd Zrt. végezte el az elmúlt években, a százhalombattai vasútállomást egy külön projektben pedig a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Vasútépítők Kft. újította fel. Még a 2010-es évek elején a főváros és a Balaton között dolgozott az SZCKM-2008 Konzorcium is, a déli Balaton-parti szakaszokat pedig az R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. alkotta társulás kivitelezte. A beruházói szerepet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) végzi el.
A dél-balatoni vasútvonal átalakítása 2021 nyarára lesz teljesen kész, ezen belül több helyen megújulnak az állomások, P+R parkolók létesülnek és egységes utastájékoztató rendszert építenek ki. Emellett még az R-Kord és a Vasútvill Kft. társulása dolgozik az északi-parti, Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres szakasz villamosításán és állomásain és tervezik a vonal további szakaszainak fejlesztését is – erről a fejlesztéssorozatról is rendszeresen beszámol a magyarepitok.hu.
Homolya Róbert felszólalásban kiemelte:
a fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják. Példaként említette, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest Budapest és Keszthely között már 1 óra 20 perccel csökkent a menetidő.
Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak.
A cégvezető szólt arról is, hogy az utasok igényeihez igazodva idén nyáron is lesz az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál. Az Utasellátó a nyári menetrend időszakában minden nap elérhető lesz az utasok számára a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton expressz vonatokon. Újdonság az idén, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az étkezőkocsikban.
Uniós viszonylatban Magyarország a geotermikus energiahasznosítás terén az első öt ország között helyezkedik el. E pozícióját tovább erősítheti a termelési technológiák és a földkéregre vonatkozó adatbázis fejlesztése révén. Utóbbiban kulcsszereppel bír a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) is.
Egy 2,5 köbméteres kényszer-keverővel, továbbá négy, egyenként 100 tonnás cementsilóval bővült a gyártási kapacitás.