Bérlakásfelújítás, családsegítő központ építése, a közkonyha felújítása is szerepel az átfogó programban.
Csaknem 800 millió forintos beruházásokról számolt be Szabadszállás polgármestere az MTI-nek. A Bács-Kiskun megyei önkormányzat koordinálásával elnyert, uniós forrásból megvalósuló projekteknek köszönhetően fejlesztik a szegregációval veszélyeztetett területeket, és növelik a közbiztonságot.
Báldy Zoltán a fejlesztések közül kiemelte a város tömegközlekedésének fejlesztését. Ennek keretében információs ponttal és sofőrpihenővel ellátott négyöblös buszpályaudvar épül a városközpontban. A korszerű buszállomás külső és belső várótereit legalább 20-30 utas tudja majd használni, a peronok pedig akadálymentesen megközelíthetőek lesznek. A támogatásból a szomszédos ingatlanon működő szakorvosi rendelő előtt jól megvilágított gyalogátkelőt is kialakítanak.
A további fejlesztésekben
A polgármester rámutatott, az infrastrukturális fejlesztéseket a társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, foglalkoztatási, közösségfejlesztési, antidiszkriminációs és közbiztonsági programok egészítik ki.
Egy óriásberuházást dokumentálni mindig különleges élmény, kiváltképp, ha olyan perspektívából lehet bemutatni, amilyenre korábban nem volt lehetőség. A Paksi Atomerőmű feletti légtérzár miatt a Radnóti-vers sorai esetünkben kissé sántítanak: mi nem repülő-, hanem emelőgéppel emelkedtünk az atomerőmű-építkezés fölé. A látvány így is lélegzetelállító volt.
Nemcsak beruházóként, hanem generálkivitelezőként is részt vesz a SZABADICS Építőipari Zrt. Balatonföldváron a Regatta Residence projekt megvalósításában. A 39 lakásos prémium lakópark építésének egyik legfontosabb szakaszát, a vasbeton szerkezet építését is saját leányvállalati háttérrel, a SZABADICS Szerkezetépítő Kft.-vel valósítják meg.