Lakásokat és üzlethelyiségeket is kialakítanak a budapesti Adria-palotában.
Új életre kelti a neobarokk stílusú Adria-palotát a BDPST Group. A cég azért vásárolta meg az épület nagy részét, hogy annak komplex felújítása és korszerűsítése által megőrizze és restaurálja a palota műemléki részeit. A beruházás részeként üzlethelyiségeket és lakásokat alakítanak ki a fővárosi helyszínen.
Az V. kerületi Szabadság téren található műemléki védettség alatt álló épület 1900 és 1902 között Meining Artúr tervei alapján épült. A második világháború után és a kommunizmus évei alatt azonban jelentősen romlott az állapota. A rengeteg átalakításnak a műemléki belső elemei látták a kárát, mint például a hajdani liftek kovácsoltvas szerkezete.
„Célunk, hogy fejlesztéseink révén megóvjunk és új funkcióval ruházzunk fel jellemzően műemlékvédelmi státusszal bíró épületeket, így ez a beruházás tökéletesen illeszkedik a BDPST Group profiljába"
- emelte ki a cég közleményében Tóth Judit, a BDPST Group vezérigazgatója.
Az impozáns Adria-palota kedvelt helyszíne a Magyarországon forgatott hollywoodi filmeknek. Többek között a Kém, a Die Hard 5, a Maigret felügyelő, illetve a Vörös Veréb című filmek egyes jeleneteit is az épület falai között forgatták.
Elkészült a Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti 18 kilométernyi útfejlesztés. A 3719-es út felújítása gördülékenyebbé teszi az eljutást a Zemplén térségéből az M30-as autópályáig.
A bölcsődei ellátáson kívül, az igény szerinti korai fejlesztés körülményeit is megteremtették az új dabasi intézményben.