A projekt során megújulnak a tantermek és közlekedők, a pincetérben büfét és fogadóteret alakítanak ki, a tetőtérben pedig dolgozói étkezdét rendeznek be.
Ősszel elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Állam- és Jogtudományi Kara Tisza Lajos körúti főépületének rekonstrukciója mintegy 1,65 milliárd forint értékű állami támogatásból. A beruházásnak köszönhetően 470 négyzetméterrel bővül az oktatás-kutatási tér.
A fejlesztés egyik legnagyobb részét a pince átépítése jelenti, ahol felújítják a könyvraktárat, valamint büfét és fogadóteret alakítanak ki.
A felette lévő szinten található aula konferenciateremként vagy kari rendezvények helyszíneként használható, a szomszédos klub pedig a hallgatói élet színtereként szolgál majd. Az aulát az első emelet magasságában lefedik, a jelenlegi folyosók mint közlekedők egy légtérbe kerülnek a teremmel. A projekt részeként megújulnak a tantermek és közlekedők, a tetőtérben pedig dolgozói étkezdét rendeznek be.
Balogh Elemér, a kar dékánja elmondta, hogy az átépítés során fontos szempont, hogy az épület visszakapja a megközelítően eredeti arculatát, miközben belesimul a XXI. századi városképbe is. Az intézmény korábban, a "nagy árvíz" utáni időben leányiskolaként működött.
A háromszintes épületre visszakerülő torony az eredeti állapotot idézi majd meg, ahol egy újabb iroda vagy közösségi szoba alakítható ki.
A rekonstrukció idején, ősztől kezdődően az egyetemi és az egyetemhez közeli épületekben folyik majd ideiglenesen az oktatás. A jogi kar a tervek szerint a 2020-2021-es tanév elején veheti újra birtokba a teljesen felújított és kibővített épületet.
A Szegedi Tudományegyetem folyamatosak a fejlesztések, a közelmúltban írtunk róla, hogy új fogorvosképzési tömböt is kap az intézmény.
Szerkezetkész állapotba ért a nagykállói oktatási intézmény nagyszabású bővítése. Bokréta felhelyezésével ünnepelték meg a Mátészalkai Szakképzési Centrum Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztésének újabb mérföldkövét. A beruházás a „KE-VÍZ 21” Zrt. generálkivitelezésében valósul meg, és ezzel új kivitelezési szakaszba lép.
Több mint 1500 négyzetméterrel bővül és teljes körűen megújul a gödöllői egyetemi sportcsarnok, amely a fejlesztés után korszerű, multifunkciós létesítményként működhet tovább. A beruházásban a sport- és rendezvényfunkciók bővítése mellett a fenntarthatóság is hangsúlyos szerepet kap.