A debreceni intézmény felújításánál figyelembe veszik az épület műemléki jellegét is, a projekt keretében helyreállítják a homlokzatot és a bejáratot az árkád üvegezésével készítik el.
Jövőre elkezdődhet a debreceni Csokonai Színház teljeskörű felújítása mintegy 6,3 milliárd forintból, várhatóan idén őszre elkészülnek a végleges kiviteli tervek.
A rekonstrukciót követően a jelenlegi 476 helyett 609 állandó és 66 ideiglenes férőhely várja majd a nézőket. A beruházás keretében ezen kívül:
A színház belső terei, a nézőtér, az irodahelyiségek, raktárak és a színpadtechnika is teljesen megújul majd.
Gemza Péter, a színház igazgatója az intézmény évadzáró ülésén elmondta, hogy a színház megyei és régiós jelenléte évről évre egyre jelentősebb és ezt az építkezések miatti átmeneti időszakban tovább szeretnék erősíteni. A színház nyolc előadása műsoron marad a következő évadban is, miközben 14 új darabot visznek színre, köztük négy ősbemutatót láthat majd a közönség.
Papp László, a város polgármestere elmondta, hogy elérhető közelségbe került a Latinovits Színház évekkel korábban félbemaradt épületének befejezése is. Az ezzel kapcsolatos, csaknem 13 millió eurós fejlesztés támogatási szerződését aláírták, és a közbeszerzési eljárást követően a tervek szerint 2020-ban kezdődhet a kivitelezés.
A megítélt forrásból a többi között befejeződhet a kamara- és a stúdiószínház kialakítása, és a közösségi terek belsőépítészeti munkáit is elvégzik. Az új teátrumban 2021-ben már színházi előadások lesznek.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.
Budapest és Győr irányába is lehetővé válik a fel- és lehajtás a Biatorbágynál épülő csomópont átadása után, amely az M1-es autópálya bővítésével épül. Képeken is megmutatjuk, hol tartanak a munkálatok.