Hat futballpálya és egy négyszintes oktatási épület jön létre az Illés Akadémia közelében.
A TED-en megjelent a Nyugat-magyarországi utánpótlás-nevelési centrum közbeszerzésének az eredménye. A hirdetmény szerint a nyertes ZÁÉV Zrt. nettó 5,9 milliárd forintért kivitelezi a beruházást Szombathelyen.
A közbeszerzési adatok a 107 ezer négyzetméteres telken egy 2400 négyzetméteres beépített területet és egy 9 méter magas, négyszintes oktatási épületet írnak le.
A megadott helyrajzi szám (16947) alapján a centrum az Arany-patak mentén, az Illés-futballakadémia közelében kap helyet.
A főépület
A centrumban öt füves és egy műfüves labdarúgó pálya is kiépül, emellett gépkocsi- és buszparkolók, valamint kerékpár tárolók is létrejönnek.
Az új szemeszterben, új épületegyüttesben kezdődik az oktatás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A hallgatók birtokba veszik az intézmény mintegy 25 ezer négyzetméteres épületegyüttesét, a Gróf Széchenyi Ödön Képzési Központot. A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezésében, az Óbuda Group tervei alapján egyebek mellett 220 férőhelyes kollégium és egy, a gyakorlati képzést támogató tűzoltóállomás is épült.
Átépítik a kiskunmajsai fürdőt a városközponttal összekötő kerékpárutat. A kivitelezéssel a Bács-Bau System Kft.-t bízták meg. Az útépítésen kívül pihenőhely is létesül és napelemes lámpákat telepítenek az útvonal mentén.