7,5 milliárd forintos fejlesztéssel adott át új üzemet pécsi gyártókapacitását bővítve a világ egyik legnagyobb vállalata.
Innovatív technológiákat alkalmaznak majd a baranyai dohányipart fejlesztő új British American Tobacco üzemben – derült ki a létesítmény hétfői átadóján. Az új üzem – mely egy 7,5 milliárd forintos beruházásban készült el – elsősorban exportra fog termelni füstmentes termékeket.s A korábbi fejlesztésekre építő beruházással a brit vezetésű nemzetközi dohányipari óriás Pécsen alakította ki harmadik legnagyobb európai gyárát - számol be az origo.hu a vállalat sajtóközleményére hivatkozva.
„Több okból is Pécset találtuk a legalkalmasabbnak erre a fejlesztésre. Az egyik az a széleskörű szakértelem, amellyel a magyar kollégák eddig három, most pedig már négy teljesen különböző típusú termék gyártását is lehetővé teszik" – hangsúlyozta Bernd Meyer, a BAT Európai és Észak-Afrikai Régió gyártásért felelős igazgatója kifejtette.
Beszédében kitért arra, most egy gyártósor működik, de 2020 végéig további 5 gyártósor telepítését tervezik. A BAT a fejlesztéssorozat végére több mint 100 új munkahelyet teremt majd Pécsen.
Keretmegállapodással készíti elő nagyszabású fejlesztéseit a Budapest Airport.
Elkezdődnek az alapozási és építési munkák a Körszálló helyén: a nagygépes visszabontási szakasz lezárultával, mérföldkőhöz érkezett a The Icon by Marriott Residences Budapest beruházása. A Rózsadomb tövében olyan új toronyépület épül, amely megőrzi az egykori Körszálló jellegzetes hengerformáját és tömegarányait. A projekt műszaki hátteréről, kihívásairól, a szerkezetcsere okairól, az építészeti értékek továbbörökítéséről Balassa Lászlót, a Market Asset Management Zrt. ingatlanfejlesztési vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.