Gödön már csaknem 20 éve van jelen a Samsung, a bővülésnek köszönhetően Magyarország az európai autógyártás fontos helyszínévé válhat.
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre.
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztés bejelentésekor elmondta, hogy ezzel a beruházással Magyarország lesz az európai autógyártás egyik fellegvára.
Az autóipar új korszakának világtérképére került Göd a Samsung SDI korábbi beruházásával is, a vállalatnak világszerte három üzeme van, kettő Ázsiában és egy Gödön.
Az új technológiák a világgazdasági siker előfeltételeivé váltak, az autóipar új korszakba lép át az elektromos autók elterjedésével. Magyarország kiemelten kezeli az autóipart, az ágazatban 169 ezren dolgoznak, az autóipari exportban globálisan 18. helyen áll az ország.
Kim Woochan, a Samsung SDI Magyarország Zrt. gyártóközpontjának vezetője azt mondta, hogy a cég a világ egyik legjobb akkumulátorgyártójává nőtte ki magát. A vállalat üzleti kapcsolatai Magyarországon 2001-ben indultak, akkor még a monitor üzletágban, akkumulátort 2016 óta gyártanak.
Két közbeszerzési eljárás is jelzi, hogy nagy átalakulás küszöbén áll a légikikötő és annak környezete. Az egyik tender eredményeként épület-, építményszerkezeti és infrastrukturális tervezési feladatokra kötött keretmegállapodást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég. Egy másik eljárásban kivitelezőt keresnek a reptérhez vezető út- és az ahhoz kapcsolódó teljes közműhálózat átépítésére.
Kibontott patakkal, vízi attrakciókkal és klímasemlegességre való törekvéssel alakíthatják át Miskolc Szent István terét – indulhat a tervezés.