A jelenlegi felújítást hamarosan követi a déli rész rendbetétele is.
Teljesen megújítják a környezetet és új köztéri elemeket is telepítenek a Budai Vár oldalában található Ellyps sátányhoz – derül ki a pestbuda.hu cikkéből. A Várhegy keleti, a Lánchíd Alagútja mellett elterülő lejtői a budapestiek és a turisták számára egyaránt kedvelt sétálóhelyek lehetnek, hiszen ösvényein gyorsan feljuthatunk a Clark Ádám térről a zöldbe boruló Szent György térre vagy akár a Dísz térre is.
Az Ellyps sétány környezete azonban az idők során eléggé leromlott: az utak kövezete töredezett, a lépcsők pedig sok helyen szétcsúsztak, aminek köszönhetően a terület az utóbbi években már balesetveszélyessé vált.
Éppen ezért döntött úgy a Várkapitányság, hogy elkezdi az Ellyps sétány rekonstrukcióját.
A Nemzeti Hauszmann Program egyik kiemelkedő célja, hogy a Budai Vár gyalogosan, kényelmesen is megközelíthető legyen az itt élőknek és az idelátogatóknak egyaránt. Így a gépkocsiforgalom korlátozásával párhuzamosan, környezetbarát alternatívaként megújítják a sétányokat, a lépcsőket továbbá a zöldfelületeket is.
A koncepciót a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda dolgozta ki.
A munkálatokat pontos helyszíni felmérés előzte meg és az átalakítást úgy tervezték, hogy az beleilleszthető legyen a Nemzeti Hauszmann Program keretében megvalósuló rekonstrukciók átfogó koncepciójába. Mivel a terület városképi és történeti szempontból is nagy jelentőségű helyszín, az ökológiai szempontok mellett ezeket is figyelembe vették a szakemberek.
A munkálatok során a sétány északi felén már kijavították a széttöredezett, hiányos, balesetveszélyes útburkolatokat és helyreállították az elcsúszott lépcsősorokat is. A lépcsők helyreállítását közel 300 kg-os gránit lépcsőelemek felhasználatával végezték a kivitelezők.
A projekt során fenntartható, költséghatékony és értékmentő rekonstrukciós eljárást alkalmaztak, ugyanis a meglévő, széttöredezett kőtömböket kivették és új alapozással visszaépítették.
Ezt követi hamarosan a déli - a Sikló másik oldalán elhelyezkedő - rész rendbetétele is. A felújítás nyomán az évtizedek alatt ötletszerűen odatelepített tárgyak -például szemetesek és padok- helyére új eszközök kerülnek, megteremtve ezáltal egységes hangulatot.
Sok helyen megújul a növénytakaró is. Mivel erősen lejtős domboldalról van szó, ahol a csapadékvíz akadálytalanul zúdul le, az erózió kikezdte a talajt- Emiatt olyan beavatkozásokra van szükség, amelyek megakadályozzák a további pusztulást. A mostani rendezés egyik fontos eleme éppen ezért a növénytakaró helyreállítása is.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.