A bazilikában már befejeződött a fűtésrendszer korszerűsítése, és megkezdődött a szószék restaurálása és a nyugati kapu renoválása.
Az ütemterv szerint halad a pécsi székesegyház tavaly ősz óta zajló, kormányzati támogatásból megvalósuló belső felújítása. Az épület belső felújítása 2019 szeptembere óta folyamatosan zajlik, viszont a munkavégzés érdekében és a járványveszély miatt az elmúlt hónapokban több alkalommal is be kellett zárni a templomot a látogatók és a liturgikus események előtt.
A székesegyház korábbi években végzett külső felújítása, majd a Dóm tér megújítása, teljes burkolatcseréje után a templom belsejének renoválása zajlik jelenleg, a munka az év végéig tart.
A fejlesztések márciusban újabb fázishoz érkeztek: a restaurálási és felújítási munkálatok a járvány ellenére sem álltak le. A szakemberek a templomtérben, az altemplomban, a kápolnákban és a további helyiségekben dolgoznak. Mivel azonban az egyes modernizálási folyamatok összefüggésben állnak egymással, még teljesen kész területek nincsenek, ezért a bazilika egyelőre a látogatók előtt továbbra is zárva tart.
Már mindenhol elkészült a fűtésrendszer korszerűsítése és a Mária-kápolnában, a Szent Mór-kápolnában, valamint a sekrestyében befejeződött a falak restaurálása. A padok beszerelése a legtöbb helyiségben folyamatos, míg több csillár renoválása is befejeződött. A szószék restaurálása megkezdődött és zajlik a déli mellékhajó felújítása, valamint a nyugati kapu renoválása.
A szentmiséket továbbra is a Széchenyi téri dzsámiban, azaz a Belvárosi Templomban tartják, de vasárnap tíz órakor és este hatkor a székesegyház előtti Dóm téren is lesznek ilyen alkalmak.
Minden válaszfalat elbontanak, de megőrzik a homlokzati díszeket. Teljes átépítés vár az önkormányzat Haller utcai sarokházára.
Megrendelte a debreceni Nagyállomás átfogó fejlesztésének megvalósíthatósági tanulmányát a Közlekedési és Beruházási Minisztérium. Az előkészítés során megvizsgálják a vasúti, villamos- és buszközlekedés összehangolásának, a buszpályaudvar integrációjának, valamint a tram-train-kapcsolat megvalósításának lehetőségeit.