A Szabadics Zrt. munkálataival épül meg a több sportpályát, épületet és még egy kisebb mű-sílejtőt is magába foglaló létesítmény.
Legutóbb májusban írtunk Zalaegerszeg legújabb projektjéről, az alsóerdei sport- és rekreációs központ beruházásáról, melyet a Szabadics Zrt. épít fel: akkor bemutattuk a látványterveket. Most projektindító ünnepséget tartottak a már hosszabb ideje várt beruházáson, mely egy leromlott korábbi napközis tábor helyszínén készül el.
Az új központnak otthont adó Alsóerdő 240 hektáros területe egyszerre üdülő-, panoráma- és sétaerdő. A fejlesztés kizárólag önkormányzati területet érint, a rekreációs központhoz együtt parkolók, járdák is épülnek, megújul a kerékpárút, fákat ültetnek és parkosítják a területet.
A sport- és szabadidő központ egy nettó 2,1 milliárdos beruházás keretében készül el. A létesítmény tervezésekor a környezetvédelmi szempontokat és a sportszervezetek javaslatait figyelembe vették, fenntartható fejlesztéssel, a volt napközis tábor teljes felújításával olyan központot alakítanak ki, amely a turizmus mellett a helybelieknek is hasznos lesz.
A sportcentrum területén
míg a rekreációs központban
A megyeszékhely beruházás-sorozatának részét képező projektben a szabadidőközponttal együtt más fejlesztés is történik: fejlesztik majd a búslakpusztai lőteret, felújítják a TV-tornyot és környezetét, erdei túraútvonalakat és terepkerékpárutakat építenek ki.
A délutáni eseményen bemutatott projektek a magyar Modern Városok Program bruttó 4 milliárd forintos és az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) bruttó 1,2 milliárd forintos támogatásával épülnek meg.
Az egyik legősibb magyarországi kegyhelyen, a Somogy vármegyében található Andocson új közösségi- és művelődési ház épülhet. Jelenleg az egykori varroda épülete a helyszíne a kulturális eseményeknek.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.