A budai fonódó villamoshálózat fejlesztésével lehetőség nyílik a villamosvonal Szent Gellért tér és Budafoki út/Dombóvári út közötti meghosszabbítására.
Tavaly év végén jelent meg a közbeszerzési felhívás a budai fonódó villamoshálózat következő ütemének teljes körű engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére. Új hír, hogy a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. készítheti el a végleges egyesített engedélyezési és kiviteli terveket – derült ki az uniós közbeszerzési adatokból. Mint ismeretes,
a budai fonódó villamoshálózat fejlesztése a második ütemben a Duna partján folytatódik a Szent Gellért tértől délre a Műegyetem rakparton és a Pázmány Péter sétányon át a Kopaszi-gát térségéig.
A BFK beruházásban megvalósuló projektre korábban már készültek tervek, de a kormány és a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) döntése alapján ezek átdolgozására volt szükség, hogy
minimálisra csökkentsék az érintett fák számát, illetve a parti gyalogos és kerékpáros útvonalat végig akadálytalanul biztosítsák.
A Főmterv így az előzményes tervező által készített kiviteli terv teljes felülvizsgálatára és áttervezésére is szerződött.
A budai fonódó villamoshálózat második ütemének fejlesztésével lehetőség nyílik a villamosvonal Szent Gellért tér és Budafoki út/Dombóvári út közötti meghosszabbítására, így a ma gyors ütemben fejlődő, közösségi közlekedéssel azonban gyengén ellátott dél-budai városrész jobb kiszolgálására is.
A Műegyetem rakparti villamosvonal célja, hogy e dél-budai térség lakói és az ott dolgozók minél kevesebb időt töltsenek utazással, és az autó helyett inkább a közösségi közlekedést válasszák.
Ehhez szükség van a fenntartható kötöttpályás közlekedési módok, így a villamosközlekedés fejlesztésére is. A budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparton megépülő második ütemének köszönhetően
javul a dél-budai városrészek közösségi közlekedése, javulnak a kerékpározási lehetőségek, és növekszik a zöldfelületek aránya is.
Az új villamosvonal egyben kapcsolatot teremt az 1-es villamossal, illetve átszállási lehetőség adódik a Nádorkert megállónál a Déli körvasúttal is. Az áttervezendő villamosvonal megteremti az Észak- és Dél-Buda közötti ma még hiányzó kapcsolatot, de közvetlenül elérhetővé válik a pesti belváros is.
A fejlesztés során
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
Uniós forrásokból finanszírozná a főváros Pest-Észak árvízvédelmi szakaszának újabb fejlesztési ütemében, három védvonal megerősítését. A projekt célja, hogy a fejlesztéssel a védművek magassága elérje azt a szintet, amelyet a 2013-as rekord árhullám nagysága alapján határoztak meg.