2024.03.28, Csütörtök
Jelentős fejlesztések a balatoni vasútvonalnál: a délparti vakációjárat állomásai sem maradnak ki

Jelentős fejlesztések a balatoni vasútvonalnál: a délparti vakációjárat állomásai sem maradnak ki

magyarepitok.hu

2022.04.05. 12:11 - Szabó Ákos

Balatonaligától Balatonfenyvesig dolgozhatnak majd a kivitelezők a NIF megbízásából.

Hirdetés

Egymást követő két napon összesen 28 vasútállomás- és megállóhely felújítására írt ki pályázatot a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Mint április 4-én megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben és arról be is számoltunk, 15 vasútállomás az észak-balatoni, Székesfehérvár-Tapolca vonalon kaphat korszerűsítést egy 2021 tavaszán lezárult vasútvonalfejlesztés után. Április 5-én reggel pedig újabb 13 vasútállomás felújításának kivitelezésére jelent meg felhívás.

 

Most a vörössel jelölt vasútvonal balatonmenti szakasza melletti vasúti állomásokra és megállóhelyekre keresnek kivitelezőket

A pályázat ezúttal a 30-as jelű MÁV-vasútvonal (Székesfehérvár-Gyékényes) mentén érinti számos település vasúti megállóját, állomását. Itt egy még jelentősebb felújítás és fejlesztés sorozat zajlott le, még az észak-balatoni vasúti kivitelezések előtt: 2018-ban ért véget a munka, melyről a kivitelezésben konzorciumi partner Swietelsky Vasúttechnika Kft. segítségével egy részletes visszatekintő cikket is írtunk.

 

Ezeket az állomások és megállókat fejlesztik

A NIF a legújabb kiírásban Balatonaligától Balatonfenyvesig, az alábbi 13 helyszín felvételi épületei és előterei rekonstrukciós projektjeire keres kivitelezőt. Alapvetően korszerűsítésekre kerül sor, de három helyszínen új épületet adnak majd át a régi helyett, ezket külön jelöltük.

  • Balatonaliga vasútállomás (itt új állomásépíületet adnak át)
  • Szabadisóstó vasútállomás
  • Szabadifürdő vasúti megállóhely
  • Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely
  • Zamárdi vasúti megállóhely
  • Szántód-Kőröshegy vasútállomás
  • Balatonföldvár vasúti megállóhely
  • Balatonszárszó vasútállomás (itt is új állomásépíületet adnak át)
  • Balatonszemes vasútállomás
  • Balatonlelle vasúti megállóhely (itt is új állomásépíületet adnak át)
  • Balatonboglár vasútállomás
  • Bélatelep vasúti megállóhely
  • Balatonfenyves vasútállomás

 

A földvári vasútállomás is megújul (fotó: Krausz Andrea/likebalaton.hu)

A fejlesztések során a három kiemelt helsyzín kivételével a meglevő (számos helyen különösen értékes) állomás és megálló-épületeket korszerűsítik, tobb helyszínen a vasúti peronok akadálymentesítésére is sor kerül majd. Mindemellet többek között utastájékoztatási rendszereket korszerűsítenek, kerékpártárolókat építenek ki és zöldfelületeket is rendeznek majd.

Mi épül?Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF)vasútfejlesztésBalaton

Hírlevél

Hirdetés